Hírek

Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna a francia válogatott az Eb előtt

Raphaël Varane combsérülése miatt kikerült a házigazda francia labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki keretéből, helyére Adil Ramit hívták be. Vasárnap derült ki, hogy a Real Madrid 23 éves védője nem játszhat a Bajnokok Ligája szombati, milánói döntőjében az Atlético Madrid ellen.

 Varane combja az egyik edzésen sérült meg, ezért várhatóan legalább három hétig nem léphet pályára.

A francia szövetség kedd esti közleménye szerint az orvosi vizsgálatok megerősítették a korábbi diagnózist, miszerint elszakadt Varane combizma, a felépülés pedig túlságosan hosszú időt vesz igénybe ahhoz, hogy szerepelhessen az Európa-bajnokságon.

Didier Deschamps szövetségi kapitány hétfőn behívta a keretbe Adil Ramit, a Sevilla 30 éves hátvédjét, aki eddig 26 alkalommal játszott a válogatottban, de legutóbb három évvel ezelőtt, a Brazília elleni barátságos találkozón kapott lehetőséget. Rami a közlemúltban keményen kritizálta a kapitányt, mert nem szerepelt a május 12-én kihirdetett 23 fős keretben és a nyolc tartalék között sem.

Deschamps-nak amúgy eleve nem volt egyszerű dolga a keret összetételénél, több kulcsemberre sem számíthat, ráadásul egészen furcsa okok miatt. Karim Benzema a szexvideós-zsarolós botránya, Mathieu Valbuena látványos formahanyatlása (őt zsarolták Benzemáék), Mamadou Sakho pedig doppingügye miatt nem játszhat az Eb-n.

Az edzőnek május 31-ig kell véglegesítenie keretét.

A francia nemzeti csapat Románia ellen játssza a torna nyitómérkőzését Párizsban, június 10-én.

A franciák kerete

kapusok: Benoît Costil (Rennes), Hugo Lloris (Tottenham Hotspur), Steve Mandanda (Olympique Marseille)

védők: Patrice Evra (Juventus), Christophe Jallet (Olympique Lyon), Laurent Koscielny (Arsenal), Bacary Sagna (Manchester City), Eliaquim Mangala (Manchester City), Jérémy Mathieu (FC Barcelona), Adil Rami (Sevilla), Lucas Digne (AS Roma)

középpályások: Yohan Cabaye (Crystal Palace), Lassana Diarra (Olympique Marseille), Ngolo Kanté (Leicester City), Blaise Matuidi (Paris Saint-germain), Paul Pogba (Juventus), Moussa Sissoko (Newcastle United)

támadók: Kingsley Coman (Bayern München), André-Pierre Gignac (Tigres de Monterrey), Olivier Giroud (Arsenal), Antoine Griezmann (Atlético Madrid), Anthony Martial (Manchester United), Dimitri Payet (West Ham United)

tartalékok: Alphonse Areola (Villarreal), Hatem Ben Arfa (Nice), Kévin Gameiro (FC Sévilla), Alexandre Lacazette (Olympique Lyon), Adrien Rabiot (Paris Saint-Germain), Morgan Schneiderlin (Manchester United), Djibril Sidibé (Lille), Samuel Umtiti (Olympique Lyon)

Olvasói sztorik