Hírek

Erősít a magyar labdarúgó válogatott

Nem nem honosítunk, vagy ilyesmi, hanem gyúrunk! Guzmics Ricsi elképesztő tempót diktál az nso.hu videóján. Vélemény?

Hétfőn a magyar és a nemzetközi sajtó munkatársai is találkozhattak a válogatott játékosaival a leogangi edzőtáborban. Ennek az egyik “mellékterméke” az alábbi videó.

A délelőtti edzést délutáni sajtótájékoztató követte, ahol Pintér Ádám már a németországi mérkőzéssel kapcsolatos gondolatait osztotta meg a sajtó képviselőivel. A kapitány ugyan még nem szűkített keretet – kedd éjfél a hivatalos nevezési határidő -, de ettől még a Fradi védekező középpályása az mlsz.hu-n úgy beszélt, mintha ő már valamit nagyon tudna, legalábbis tuti utazó lenne.

Nagyon kemény munkán vagyunk túl, így kicsit ugyan fáradtak vagyunk, de azt elmondhatom, hogy nagyon együtt van a csapat. Egy szűk hetünk van a németek elleni meccsig, addig folyamatosan dolgozni fogunk, hogy finomítsunk a játékunk részletein, és még jobb eredményt tudjunk elérni. Megnéztük és elemeztük is a német csapat tegnapi, Szlovákia elleni felkészülési mérkőzését, de részletesebben is átbeszéljük majd annak a meccsnek a tanulságait. Természetesen a legjobb teljesítményünkkel szeretnénk előrukkolni Gelsenkirchenben. Egyelőre kifejezetten erre a mérkőzésre készülünk, és csak utána kezdünk el az Ausztria elleni első Eb-meccsre koncentrálni.

Pintér optimizmusára Bernd Storck szövetségi kapitány is csak áttételesen adta meg a választ, hiszen ahogy fogalmazott, a sok sérült miatt a hétfői nap és a kedd délelőtt is nagyrészt arra megy el, hogy a végleges kerethirdetés előtt végső ellenőrzést hajtson végre a szakmai stáb a játékosok állapotát illetően. Ettől még érzékeltette:

Nagy meglepetés nem fog senkit érni a keretből, hiszen folyamatosan tájékoztatom a játékosokat arról, hogy milyen szerepet szánok nekik Franciaországban, vagy akár hosszabb távon a válogatottban. Minden játékosomnak gratulálok, mert mindenki nagyon jó munkát végzett a felkészülés során, és ez a hozzáállás nagyon fontos egy ilyen torna előtt.

Bernd Storck kedden élőben megnézi az osztrák csapat Málta elleni felkészülési mérkőzését, és a stábbal közösen kielemzi a látottakat, de előtte még a szövetség kommunikációs csatornái (Twitter, Facebook, valogatott.mlsz.hu) mellett az M4 sportcsatornán személyesen jelenti be az utazó játékosok névsorát.

A válogatott csütörtökig még Leogangban edzőtáborozik, majd aznap este repül Németországba, a szombati felkészülési mérkőzés helyszínére.

Olvasói sztorik