Hírek

Storck: Nem öreg vagy fiatal, hanem jó játékosaim vannak

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint most térült meg a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy az Európa-bajnoki felkészülés során olyan erős ellenfelekkel mérkőzött meg, mint a világbajnok német és az Afrika-bajnok elefántcsontparti csapat.

Az összeállítás alapján egyértelmű melyik együttes volt a favorit, de sokat dolgoztunk az elmúlt három hétben és ez látszott ma

– mondta Storck, aki kiemelte, a játékosok ezalatt “kitolták saját határaikat.”

Arra kérdésre, hogy néhány idősebb játékosa bírni fogja-e azt a terhelést, hogy négynaponta pályára kell lépniük, úgy válaszolt, nem fiatal vagy öreg, hanem jó futballistái vannak a keretben.

“A futballban mindig mindenre van lehetőség, ha mindenki százszázalékosan teszi a dolgát, akár a második győzelmet is meg lehet szerezni” – jelentette ki a német szakember, aki viszont a továbbjutás esélyével egyelőre nem kívánt foglalkozni, mivel szerinte csak a következő meccs számít, azaz most az Izland elleni találkozó, amelyet szombaton rendeznek Marseille-ben.

A magyarok legközelebb szombaton Izlanddal találkoznak Marseille-ben, majd négy nappal később Portugália lesz az ellenfelük Lyonban. A hat négyesből az első és második helyezetteken túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.

Így vertük Ausztriát:

Olvasói sztorik