Hírek

Eb 2016: a Románia-Albánia meccsen sem bírtak magukkal a drukkerek

Vasárnap este Albánia 1-0-ra legyőzte Romániát a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, így utóbbi csapat búcsúzott a további küzdelmektől.

Az albánok idén szerepelnek először a kontinenstornán, így történelmi győzelmet ünnepelhettek. Az öröm azonban nem lehet felhőtlen, hiszen mindkét csapat szurkolótábora ellen eljárást indított az UEFA – írja a dailymail.co.uk. 

A vád szerint a lyoni mérkőzésen mindkét válogatott drukkerei pirotechnikai eszközöket használtak és dobálóztak, az albán szimpatizánsok pedig emellett a pályára is berohantak.

A magyar szurkolók ellen is vizsgálódott már az Európai Labdarúgó-szövetség, pirotechnikai eszközök használata és nézőtéri rendbontás miatt.

Dzsudzsák Balázs ki is fejtette véleményét a sportszerű nézőtéri magatartással kapcsolatban:

Arra kérünk mindenkit, hogy ugyanígy, közösen vívjuk meg a következő csatákat is, de úgy, hogy a lelátón történtek még a legszigorúbb döntéshozók számára se adjanak lehetőséget büntetés kiszabására, vagyis kizárólag a pályán elért eredmények határozzák meg azt, hogy hogyan zárjuk majd ezt az Európa-bajnokságot. Szerda este ismét találkozunk Lyonban.

Olvasói sztorik