Hírek

Kleinheisler László az Eb-csoportkör álomcsapatában

Rendkívül komoly elismerés érte a fiatal magyar középpályást.

A francia L’Equipe sportnapilap szakírói állították össze azt az álom tizenegyet, amelyben helyt kapott a Werder Bremen magyar légiósa is.

A magyar válogatott 22 éves középpályását a lap már az első forduló legjobbjai közé is beválasztotta. Kleinheisler az osztrákok ellen (2-0) kezdőként 79 percet töltött a pályán, az Izland elleni találkozót (1-1) végigjátszotta, a Portugáliával szembeni meccset (3-3) viszont csak a cseresorból nézte, merthogy Bernd Storck, a nagy taktikus megint zseniálisat húzott, és megóvta az eddigi négy sárgalaposunkat attól, hogy a harmadik mérkőzésen újabb lapot kapjanak és így kizárják magukat a nyolcaddöntőről.

L'Equipe
Forrás: L’Equipe

A L’Equipe cikke kiemeli, hogy a nemrég még a Felcsút NB3-as csapatában kispadozó játékos gólpasszt adott az osztrákok ellen, illetve mérkőzésenként átlagosan 3 kapura lövése és 3,5 kiharcolt szabadrúgása volt.

A L’Equipe álomcsapata:

McGovern (északír) – Meunier (belga), Verthongen (belga), Schär (svájci), Hummels (német) – KLEINHEISLER, Modric (horvát), Kanté (francia), Krychowiak (lengyel), Perisic (horvát) – Bale (walesi)

 

 

Olvasói sztorik