Hírek

Hat dolog, amit a válogatottunk sikereiből megtanultunk

1. Vannak klasszis játékosaink

Bernd Storck szövetségi kapitány a magyar-portugál meccs után azt mondta, a bomba gólt lövő Gera Zoltán világklasszis teljesítményt nyújtott. Rég hallottunk már ilyet, pláne egy külföldi edző szájából, ráadásul egy Európa-bajnokságon.

De nem csak Gera nyújt klasszis teljesítményt. Kádárnak gyakorlatilag egy hibája volt eddig, azt szerencsére megúsztuk Izland ellen, Király nagyot mentett. De ettől eltekintve, nagyon nagy formában játszik a Lech Poznan játékosa. Pedig néhány hónappal ezelőtt, még egész Lengyelország rajta röhögött, amikor háromszor rúgta fejbe ellenfelét labdával, mert képtelen volt átívelni felette.

Nagy Ádám, óriási reménység, minden héten más akarja elvinni, most éppen az angol bajnok, fiatal, értelmes, ügyes, nagy játékos lehet belőle.

De Szalai Ádám is klasszis teljesítményt nyújt eddig, pedig neki tényleg nem volt könnyű, nagyon mélyről jött vissza.

2. Szerencse nélkül nem lehet

Nehéz lenne megmondani, hol fordult át a „balsors, akit régen tép”. Talán Kleinheisler góljánál, a norvégok ellen. Azóta egy rossz szavunk nem lehet, mert többször is mellénk állt a szerencse. Priskin Tamás, a selejtező visszavágóján lőtt bomba gólját persze nem lehet mázlinak nevezni, de az, hogy akkor sült el így a lába, amikor a legjobban kellett?
Aztán jött az osztrákok elleni meccs, amikor Alaba fél perc után akkor kapufát lőtt, hogy egy egész ország hitte azt,

ebből az Eb-ből tragédia lesz.

De megúsztuk, aztán a második félidőben, egy pillanat alatt mentünk a pokolból a mennybe, amikor azt hittük, gólt kaptunk, aztán kiderült, hogy az ellenféltől kiállítottak valakit. Na ilyet, azért ritkán látni.

Majd jött az izlandiak öngólja, amivel továbbjutottunk a csoportból, aztán a portugálok ellen Dzsudzsák Balázs két megpattanó gólja, amitől Ronaldo agyérgörcsöt kapott.  A második, a fizika törvényeit hazudtolta meg, ilyen nincs is, hogy valaki hátra nyújtja a lábát, és a csüdjéről bepattan a saját kapujuk felső sarkába a labda.

Persze, azért van szerencsénk, mert nagyon sokat teszünk érte.

3. Jó az öreg a háznál

Pláne, egy olyan csapatnál, ahol a játékosok egy része, nem játszik minden héten 30 ezer ember előtt. Király Gábor negyven évesen már nem klasszis kapus, a reakcióideje sem olyan már mint régen, nem olyan az izomzata, de hatalmas segítséget nyújt a védőknek, csak a tudat, hogy 20 év rutin van mögöttük.

Gerát már sokat dicsértük, de nem lehet eleget. Akkorát játszik, hogy azt már nehéz fokozni. Érett, nyugodt, bátor, minden párharcba belemegy, nyerő típus, nélküle nem menne. Főleg, hogy két fiatal veszi őt körbe a középpályán, Nagy és Kleinheisler, nekik nagyon kell, hogy ott legyen a rutin közöttük. Gera többet jelent a csapatnak, mint egy jó focista.

4. Európa újra számol velünk

Már nem lehet leírni minket. Senki nem mehet biztosra ellenünk, mert látják, hogy két győzelemmel ejtjük ki Norvégiát, nem kapunk gólt Ausztriától és hármat lövünk a Portugáloknak. Ez már nem az a beszari, tesze-tosza csapat, aki úgy megy ki a nagyok ellen, hogy csak ne kapjunk nyolcat, aztán kapunk. És ez nagyon sokat számít.

Taktika van, európai szinten is komoly futómennyiség, ha kell rombolunk, ha kell támadunk. Nem tartozunk Európa élvonalába, de ott vagyunk a középmezőnybe és képesek vagyunk nálunk jobb csapatokat is elkapni.

Bárkit meg tudunk verni, itt tartunk most, és

ha valaki ezt mondja egy éve, akkor azt körbeálljuk tízen és addig röhögünk rajta, amíg nem szégyelli el magát.

5. A külföldi edzők nem „a magyar szakma szembeköpései”

Nem szégyen tanulni. Amikor Magyarországon előadást tartott Sir Alex Ferguson, a magyar edzők az előadás után nem kérdeztek semmit, mert azt mondták, nem mondott semmi újat. Nehéz elhinni, hogy az az ember, aki a világ egyik legnagyobb edzője volt, nem tud semmi izgalmasat mondani.

Hogyan lehet Dárdai Pál szövetségi kapitány úgy, hogy eddig csak az utánpótlásban dolgozott edzőként? Ezzel szembeköpték a magyar edzőket,

mondta Bognár György.

De jó lett volna egy kicsit előbb ez a szembeköpés. Előbb rájönni, hogy az itthoni edzőkeringő, amikor ugyanaz az 10 tréner váltja egymást a csapatoknál, nem vezet előre. Új felfogás kellett, Dárdai Pali kellett, aki nem megúszni akarta a meccseket, hanem komoly változást szeretett volna, Bernd Storck kellett, aki tudja mit akar, aki akkor is mer nagyot húzni, amikor mindenki hülyének nézi.

Ha a magyar szakma szembeköpése azt jelenti, hogy idejön valaki, aki változtat, jobbra törekszik, és tesz is ezért, akkor hajrá!

6. A magyarok még mindig szenvedélyesen szeretik a focit

Sokan kérdezik:

Miért nem a vízilabdára és az úszásra költik azt a sok pénzt, ami a focira megy el?

(Nem a stadionokról beszélünk most, még mindig nem azért jutottunk ki, mert több a stadion, hanem, mert megemelték az Eb-n a létszámot.)

Hát azért, mert nincs még egy olyan sport, ami ennyire lázba tudná hozni az embereket. Ami most itthon van, olyat egy 30 éves ember még nem élt meg. Ezt a szenvedélyt, ezt a közösségi örömöt, boldogságot. Ha Orbán Viktor lennék, azt mondanám, ez a magyar nemzet egymásra találása. Nem vagyok, szóval csak azt mondom, hogy a sport, és azon belül a magyar foci, hihetetlen érzelmeket képes kiváltani. Sokan mondták, hogy az osztrák, az izlandi, vagy a portugál meccs után más volt a hangulat a közértben, a buszon. Elhisszük nekik,

erről szól a foci.

És Nick Hornby, Fociláz című könyve is.

Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem.

A meccsek ideje alatt nem vagyok több tizenegy évesnél. Nem mondom, hogy a futball öl, butít és nyomorba dönt, de hogy miatta maradtam vissza a fejlődésben, az biztos.

Olvasói sztorik