Hírek

Storck: Optimisták lehetünk a jövőt illetően

A Belgium elleni nyolcaddöntő után Bernd Storck szövetségi kapitány így értékelte a mérkőzést az M4 Sportnak:

Gratulálnom kell a csapatnak. Le a kalappal előttük, amit ma és az egész Európa-bajnokságon mutattak. Optimisták lehetünk a jövőt illetően, mindenkinek gratuláltam. Csodálatos volt, de nagy feladatok állnak még előttünk, hiszen ott vannak a világbajnoki selejtezők. Az első félidőben nem voltunk elég bátrak, talán túlságosan is tiszteltük az ellenfelet. A második játékrészben megvoltak a helyzeteink, kicsit korán jött a belgák második gólja, éppen cserélni szerettem volna. De megmutattuk, hogy tudunk futballozni, a csapat akar játszani és szeretne fejlődni. Mindez nagyon pozitív. Boldoggá tettük az embereket. A csapat támogatás kapott itt és otthon is, nemzetközi szinten is ott tudunk lenni és a következő lépést a szurkolóinkkal akarjuk megtenni.

A szélső, Lovrencsics Gergő így látta az összecsapást:

Nyerni jöttünk ide Toulouse-ba, de sajnos nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. A pontrúgásból kapott gólt után nem igazán találtuk a helyünket, gyors kontrákat vezettek, a végére pedig egy kicsit elfáradtunk. Le a kalappal a szurkolóink és mindenki előtt, aki támogatott minket az Eb-n. Van egy csapatunk, amelyre lehet építeni. Most pihennünk kell, megyünk vissza a klubcsapatainkhoz és fel kell készülni a világbajnoki selejtezőkre. Ezen a meccsen ugyanúgy megvoltak a helyzeteink, mint a portugálok ellen, sajnos nem sikerült gólt szereznünk. Ezekből kell tanulni. Körülírhatatlan ez az élmény, amit a stábtól, a csapattól, a szurkolóktól és az országtól. Gondolom ezt majd akkor érzékeljük, amikor hazaérünk.

Olvasói sztorik