Hírek

Hazard: Szeretnék gratulálni a magyar válogatottnak

Courtois: Hibát követtek el a magyarok

Eden Hazard gólt lőtt és gólpasszt is adott a magyarok elleni 4-0-ra megnyert Eb-nyolcaddöntőn vasárnap este, az UEFA szavazásán pedig őt választották meg a meccs legjobbjának, immár második alkalommal a torna során.

A Chelsea támadója a mieink ellen talált magára igazán és megállíthatatlan volt a 90 perc alatt.

Az egész csapat jól teljesített. Nagyon sok lehetőségünk volt és egy gólt sem kaptunk. Őszintén, a 4-0 nem rossz eredmény. Akár több is lehetett volna, de a kapusuk sok szép védést bemutatott. Elégedettek vagyunk. Ott leszünk a negyeddöntőben, remélem sok belga szurkoló lesz

– mondta Hazard a lefújást követően, majd megjegyezte, a nehezebb rész még csak most következik.

Egyelőre sehol nem tartunk. Még csak a negyeddöntő következik. Meccsről meccsre haladunk előre. Jó mérkőzést játszottunk egy olyan magyar csapat elleni, amely mindent kiadott magából és szeretnék gratulálni nekik. Ma mi voltunk az erősebbek. Most pihenés következik, hogy Wales ellen készen álljunk pénteken

– tette hozzá a belga klasszis.

 

 

Olvasói sztorik