Meccsek

A csereember nyerte meg a meccset Walesnek

Két Eb-újonc csapott össze a B-csoport nyitómérkőzésén szombaton. Világbajnokságon már szerepelt mindkét válogatott, de a kontinenstornára eddig nem sikerült kijutniuk.

Szlovákia a spanyolokat is legyőzte a selejtezősorozatban, de így is csak másodikként jutott ki Franciaországba. Csakúgy, mint a walesiek, akik Belgium mögött kvalifikálták magukat.

A két együttes a 2008-as Eb selejtezőjében már találkozott egymással, akkor gólzáporos meccseket produkáltak, hiszen Szlovákia 5-1-re, Wales pedig 5-2-re nyert idegenben.

Utóbbi csapatnál Wayne Hennesey megsérült a mérkőzés előtt, így Danny Ward védte Wales kapuját, aki most debütált a nemzeti csapatban.

Kezdőcsapatok: 

WALES: Ward – Gunter, Chester, A. Williams, Davies, N. Taylor – Allen, Ramsey, Edwards, J. Williams – Bale

SZLOVÁKIA: Kozácik – Pekarík, Skrtel, Durica, Svento – Hrosovsky, Kucka – Mak, Hamsík, Weiss – Duris

A 3. percben Marek Hamsik szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd két embert is átvert egy lövőcsellel. A kapus mellett elrúgta a játékszert, de a gólvonalról végül sikerült felszabadítania Szlovákiának.

A 10. percben Gareth Bale állhatott a labda mögé egy szabadrúgáshoz és meg is szerezte a vezetést csapatának. (1-0) 25 méterről tekert ballal a hálóba, talán egy kicsit Matus Kozacik is benne volt a gólban, mert nem tudta védeni a nem túl jól helyezett lövést.

Többet volt a labda a szlovákoknál, de nem igazán tudtak nagy helyzetet kialakítani, így 1-0-s walesi vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.

Az 50. percben elaludt egy kicsit a walesi védelem, Robert Mak léphetett ki, de magasan fölé lőtt.

Hét perccel később Bale fejelte kapura Joe Allen beadását, Kozacik bravúrral védte a próbálkozást.

Kicsit több, mint egy órányi játék után az egy perce pályán lévő Ondrej Duda egyenlített. (1-1) Nagyszerű labdát kapott a tizenhatoson belül Maktól és kilőtte a bal alsó sarkot.

Ez volt egyébként északi szomszédunk első kaput eltalált lövése, nem sokkal később jött a második, Vladimir Weiss próbálkozott távolról, de Ward ki tudta ütni a középre tartó labdát.

A 73. percben a szintén csereként beállt Hal Robson-Kanu adott majdnem gólpasszt Aaron Ramseynek, de közelről magasan fölé szállt utóbbi fejese.

Tíz perccel a vége előtt ismét egy cserejátékos talált be. Ramsey passza után Robson-Kanu találta el furcsán a labdát, de így lett tökéletes, hiszen bevánszorgott a bal alsóba a játékszer. (2-1) Ez volt a 27 éves játékos harmadik gólja a válogatottban.

A 85. percben Adam Nemec érkezett jól a beadásra, de 11 méterről a kapufát találta el fejjel. Több gól már nem esett a találkozón, így Wales 2-1-re megnyerte a két újonc csatáját.

Európa-bajnokság, B-csoport, 1. forduló, végeredmény:

Wales – Szlovákia 2-1 (1-0)
G: Bale 10., Robson-Kanu 81. illetve Duda 61.

Olvasói sztorik