Meccsek

Egy jó lövés bőven elég volt a lengyeleknek a győzelemhez

Lengyelország magabiztos játékkal győzte le 1-0-ra Észak-Írországot a C csoportban. A helyzetkihasználáson azonban még csiszolni kell.

Elég nagy meglepetést okoztak a magyarokkal azonos selejtezőcsoportban szereplő északírek, ugyanis az F jelű hatosból az első helyen kvalifikálták magukat a labdarúgó-Európa-bajnokságra. A sorsolás után aztán kiderült, nem lesz könnyű dolguk a kontinenstornán, ugyanis a végső győzelemre esélyes Németországgal, a bivalyerős kerettel rendelkező Lengyelországgal, valamint a masszív játékerőt képviselő Ukrajnával kerültek egy csoportba.

A C csoportban a nizzai lengyel-északír volt az első meccs az Eb-n, az első félidőben pedig pont azt láttuk, amire előzetesen számítani lehetett: a lengyelek felborították a pályát. Hiába azonban a rengeteg helyzet, nem találták az északír védekezés ellenszerét, bár a 40. percben csak Miliken múlt, hogy nem szerzett vezetést az övéinek, a csatár gyakorlatilag kicselezte magát a gólhelyzetből, végül nem találta el a kaput.

Milik az 51. percben jóvá tette korábbi hibáját, egy állítás után, laposan lőtt két védő közül a kapuba.

A játék képe a folytatásban sem változott, maximum annyit, hogy a lengyelek a korábbinál is nyugodtabbak voltak. Mondjuk túl sok aggodalomra nem adtak okot az északírek, nem volt értékelhető helyzetük sem. A 71. percig kellett rá várni, hogy Szczesnynek komolyan játékba kelljen avatkoznia, a kiugró Washington elől halászta el a labdát.

Előbb Jedrzejczyk előtt adódott még egy gólszerzési lehetőség a 83. percben, de pont a kapus kezébe lőtt, majd Krychowiak bombaerős lökete kerülte el centikkel a kaput. Maradt az 1-0, a lengyelek magabiztosan nyertek, ugyanakkor a helyzetkihasználáson lesz még mit javítania Adam Nawalka csapatának.

Eredmény – foci-Eb, 1. forduló, C csoport

Nizza, Stade de Nice, 33 742 néző, v: Ovidiu Hategan (román)

Lengyelország – Észak-Írország 1-0 (0-0)

Lengyelország: Szczesny – Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski (Grosicki, 80.), Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 78.), Kapustka (Peszko, 88.) – Milik – Lewandowski

Észak-Írország: McGovern – McLaughlin, Cathcart, Evans, McAuley – McNair (Dallas, a szünetben), Norwood, Davis, Baird (Ward, 76.), Ferguson (Washington, 66.) – Lafferty

gólszerző: Milik (51.)

sárga lap: Kapustka (65.), Piszczek (89.), illetve Cathcart (69.)

Olvasói sztorik