Meccsek

Eb 2016: kínkeserves győzelmet aratott a házigazda

A hősiesen küzdő albánok majdnem elcsíptek egy pontot.

Szerda este a házigazda francia válogatott és pályára lépett az A csoport második fordulójában. A győzelemmel nyitó hazaiak ellenfele a vereséggel rajtoló, de jó benyomást keltő Albánia volt. Didier Deschamps változtatott a román meccshez képest, kimaradt a kezdőből Griezmann és Pogba, bekerült viszont Coman és Martial. A taktikai felállás is változott, 4-3-3-ról 4-2-3-1-re.

A két válogatott a selejtezőben is találkozott (az eredményeket nem számítottak bele az összevetésbe), akkor Albániában 1-0-ra nyertek a hazaiak, Franciaországban pedig 1-1-es döntetlen született.

Az első félidőben a sebesség és a kreativitás is hiányzott a francia csapatból, az albánok jól lezárták a területeket (volt, hogy hatan védekeztek egy vonalban) és őrizték a döntetlent.

A szünetben valószínűleg Deschamps hangjától volt hangos a francia öltöző, ugyanis egy teljesen más szellemiségű válogatott futott ki a pályára. Ennek ellenére kis híján Albánia szerezte meg vezetést, az 52. percben egy jobb oldali beadás után Memushaj testéről (vagy Sagna lábáról) a kapufára pattant a labda.

Egyre nagyobb volt a hazai nyomás, Evra beadása után a 69. percben a torna első gólját szerző Giroud bólintott a jobb kapufára.

Hiába állandósult a francia fölény, sokáig úgy tűnt, hogy gólt nem tudtak szerezni. Aztán a 90. percben Rami beadása után a rengeteget kritizált Griezmann a kapu jobb sarkába bólintott, amellyel meg is nyerték a meccset a hazaiak (1-0).

A ráadás ötödik percében az első meccsen győztes gólt szerző Payet egy kontra után beállította a végeredményt (2-0).

A rendező így tovább is jutott a csoportból.

Eredmény – Labdarúgás, Európa-bajnokság, A csoport, második forduló

Franciaország – Albánia 2-0 (0-0)
Marseille, Stade Vélodrome, vezette: Collum (skót)

Franciaország: Lloris – Sagna, Rami, Koscielny, Evra – Kanté, Matuidi – Coman (Griezmann 68.), Payet, Martial (Pogba 46.) – Giroud (Gignac 77.)

Albánia: Berisha – Hysaj, Ajeti (Veseli 85.), Mavraj, Agolli – Lila (Roshi 71.), Abrashi, Kukeli (T. Xhaka 74.), Memushaj, Lenjani – Sadiku

Gólszerző: Griezmann (90.), Payet (90+5.)

Sárga lap: Kanté (88.) ill. Kukeli (55.), Abrashi (81.)

A csoport állása: 1. Franciaország 6 pont, 2. Svájc 4 pont, 3. Románia 1 pont, 4. Albánia 0 pont

Olvasói sztorik