Élő Meccsek

Az Eb legjobb meccse után csoportgyőztes a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott egy fantasztikus mérkőzésen játszott 3-3-as döntetlent Portugáliával. Megnyertük az F csoportot, vasárnap játszunk a nyolcaddöntőben az ír-belga-svéd trió valamelyikével.

A magyar labdarúgó-válogatott kivívta magának a jogot az Ausztria (2-0-ra nyertünk) és az Izland elleni meccseken, hogy szerdán, Portugália ellen a csoportelsőségért játszhasson. Cristiano Ronaldóék kezdték veszélyesebben a meccset, ehhez képest mi szereztünk vezetést, a 19. percben Gera Zoltán lőtt bődületesen nagy gólt, ezzel ő lett az Eb-k történetének második legidősebb gólszerzője.

Gera bombagólja:

Mintha ez kissé megfogta volna a portugálokat, ugyan voltak helyzeteik, de sokáig igazán nagy veszélyt nem okoztak a kapunk előtt. A 42. percben Nani lövésénél aztán már tehetetlen volt a magyar védelem, 1-1-gyel fordultak a csapatok.

Nani egyenlített:

Ami a második félidő elején történt, arra nehéz szavakat találni. Dzsudzsák Balázs megpattanó szabadrúgással szerzett nekünk vezetést, amire Cristiano Ronaldo révén érkezett a válasz. A magyar csapatkapitány aztán megint beköszönt, de jött ismét Ronaldo, a 62. percben így 3-3 volt az állás.

Dzsudzsák első gólja:

Jött a válasz Ronaldótól:


Dzsudzsák második gólja:

Ezután is egyenlített Ronaldo:

Rögtön ezután volt egy magyar kapufa, Elek volt közel az újabb gólhoz. A meccs hátralévő részében már nem akartak túl nagy kockázatot vállalni a csapatok, az utolsó percekben nem is volt már helyzet, maradt a 3-3. Ez volt az Eb legjobb meccs.

A magyar válogatott ezzel megnyerte az F csoportot, a belga-svéd-ír trió valamelyikével találkozik majd vasárnap Toulouse-ban, a nyolcaddöntőben.

A portugálok hoppon maradtak. Ugyan ők is továbbjutnak, de csak csoportharmadikként, mert Izland közben legyőzte Ausztriát, övék a csoport második helye. Ausztria pedig a nagy várakozások ellenére kiesett.

Eredmény – Európa-bajnokság, 3. forduló, F csoport

Parc Olympique Lyonnais, Lyon, Vezette: Martin Atkinson (angol)

Magyarország – Portugália 3-3 (1-1)

Magyarország: Király – Lang, Juhász, Guzmics, Korhut – Pintér, Elek – Lovrencsics (Stieber, 82.), Gera (Bese, a szünetben), Dzsudzsák – Szalai (Németh, 70.) Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Portugália: Patricio – Vieirinha, Pepe, R. Carvalho, Eliseu – Gomes (Quaresma, 61.), W. Carvalho, Moutinho (Sanches, a szünetben), Mario – Ronaldo, Nani (Pereira, 81.) Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerző: Gera (19.), Dzsudzsák (47., 55.) illetve Nani (42.), Ronaldo (50., 62.)

Sárga lap: Guzmics (13.), Juhász (28.), Gera (34.), Dzsudzsák (56.)

Piros lap:

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 5 pont (6-4), 2. Izland 5 (4-3), 3. Portugália 3, 4. Ausztria 1

Elek futott a legtöbbet

A magyar válogatott fél kilométerrel többet futott ellenfelénél a mérkőzésen. A mieink közül Elek Ákos, Pintér Ádám és Lang Ádám futóteljesítménye is meghaladta a tíz kilométert.

13487459_1170535092978796_671158137_n

Őrült meccsen ikszeltünk a portugálokkal

Vége a mérkőzésnek, háromszor szereztünk vezetést a meccsen, a portugálok mindháromszor egyenlítettek. A 3-3 nekünk a legjobb, mert megnyertük a csoportunkat, a portugálok viszont hoppon maradtak, visszacsúsztak a harmadik helyre.

Nem lesz több csere

Merthogy Stieber váltja Lovrencsicset, Pereira pedig Nani helyére érkezik, nincs már több cserelejetőség.

Most egy kicsit kikerekedett a szemem

Quaresma lőtt ugyanis távolról és túl veszélyesnek tűnt. De megnyugodtam, Király Gabi higgadtan nézte végig mindezt és a labda mellé is ment.

Felüdülés ez a meccs

Egy semleges szurkoló így nézi a magyar-portugált a sok gólszegény összecsapás után.

https://twitter.com/ChazzDynamics/status/745669459998838784

Ronaldo rugózott nagyot

Guzmics mellett ugrott akkorát, amekkorát szokott, Nani ívelte a fejére a labdát. A kapu mellé csúsztatott.

Kicsit elcsendesett a meccs

Bár amilyen őrület volt itt a második félidő elején, nem is csoda. Bő húsz perc van vissza az Európa-bajnokság legjobb mérkőzéséből.

Kibontakozó katarzis

Galéria
24.hu / Pál Anna Viktória

Magyar kapufa!

A kapu elé berobbanó Elek kapott jó labdát, kapásból lőtt és igazából jól is helyezte, de a kapufát trafálta telibe. Óriási helyzet volt.

Ilyen, nincs, megint egyenlő...

És megint Cristiano Ronaldo. Egy szöglet után váltották el magukat a magyar védők, a portugál támadó pedig a kapu előteréből a hálóba fejelt, Király kiszolgáltatott helyzetben volt. 3-3.

Időzavar

A tévében még csak helyzet volt, amikor Kerner kolléga már elspoilerezte, hogy megvan a következő magyar gól. A feloldás: az UEFA mobilalkalmazása már azelőtt kiküldi az értesítőt, hogy ideérne a kép a tévéközvetítésben. A következő portugál helyzetnél már csak annyit mondott, “nem lett gól, nyugi”.

Dzsudzsák megint visszaveszi a vezetést!!!!!

Mi van itt emberek??? Szabadrúgásból a sorfalba lőtt a csapatkapitány, de visszakerült hozzá a labda és iszonyatosan nagy gólt vágott a hosszú felsőbe!!!!! 3-2 ide az 55. percben!!!! (Oké, a visszajátszáson látszott, hogy megpattant egy portugál védőn, de ez kit érdekel?) Túlzott ünneplésért kapott egy sárgát.

Egyenlít Portugália :(

2-2… A jobb oldalon szövögetett támadást Portugália, Mario tekert középre, Ronaldo érkezett a kapu előtt tökéletes ütemben és sarokkal lőtt a kapunkba. Ami szép, az szép, ezt el kell ismerni.

Dzsudzsák szabadrúgásával visszavesszük a vezetést!

Épphogy elkezdődött a második félidő, Szalai harcolt ki szabadrúgást. Dzsudzsák állt a labda mögé a 47. percben, ballal kapura tekert, a labda megpattant a sorfalon, becsapta Patriciót és a hálóban kötött ki. 2-1 ide!

Olvasói sztorik