A Paris Saint-Germain csapatától távozó Zlatan Ibrahimovic a svéd válogatott színeiben éppen Párizsban kezdi meg szereplését a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, az E csoport hétfői játéknapján. A válogatottól a kontinenstorna után elköszönő 34 éves csatár három idény után döntött úgy, hogy nem hosszabbít szerződést a PSG-nél. A brit sportsajtó hetek óta arról ír, hogy az angol Manchester United csapatához igazol, de hivatalos bejelentés még nem történt az ügyben.
A svédek első ellenfele az E csoportban Írország válogatottja lesz hétfőn 18.00 órától. A két csapat eddig tíz alkalommal játszott egymás ellen, ötször a svédek, háromszor az írek győztek, kétszer pedig döntetlen lett a végeredmény.
Az E csoport első fordulójának másik meccsén, hétfőn 21.00 órától a belga válogatott Olaszország ellen lép pályára Lyonban. A két együttes eddig 21 alkalommal találkozott, 13-szor itáliai, négyszer belga siker született, négy meccs pedig döntetlent hozott. Bár legutóbbi mérkőzésüket, a tavaly novemberi barátságos találkozót a belgák nyerték 3-1-re, arra az 1972-es Európa-bajnokság óta várnak, hogy tétmeccsen is legyőzzék az olaszokat.
Máig emlékezetes a 2000-es kontinenstornán játszott csoportmeccsük, amelyet az olaszok 2-0-ra megnyertek a társrendező belgákkal szemben.
Az 1999-ben Leccében lejátszott, 3-1-es belga sikerrel zárult barátságos meccsen Wilmots gólt lőtt Gianluigi Buffonnak, aki minden bizonnyal hétfőn is ott áll majd az itáliaiak kapujában.
A játéknap a D csoport második meccsével indul (vasárnap a horvátok 1-0-ra verték a törököket), Spanyolország-Csehország összecsapást rendeznek. Vicente del Bosque szövetségi kapitány Európa-bajnoki címvédő gárdája nemcsak az erőviszonyok alapján tűnik esélyesebbnek, mellette szól a statisztika is.
Mi több, az 1996-os prágai, gól nélküli döntetlent követően az utóbbi három meccsüket az Eb-címvédők nyerték, ebből kettőt is a 2011/12-es kontinensbajnoki selejtezősorozatban. Előbb 2011 márciusában Granadában diadalmaskodtak 2-1-re, majd októberben Prágában győztek 2-0-ra Andrés Iniestáék, s a széria elején, 1997 júniusában is hazai siker született: ekkor Valladolidban kerekedtek felül a cseheken a házigazdák 1-0-ra.
Ugyanakkor figyelmeztető lehet – egyszersmind a csehek számára inspiráló -, hogy az idei Eb rajtja előtt pár nappal, utolsó felkészülési meccsén a spanyol válogatott Madridban kikapott 1-0-ra a nemzetközi futballpiacon nem túl magasan jegyzett grúz nemzeti csapattól.