Szalai Ádámot még a spanyolok sem értik

Szalai Ádám utolsó gólját 2014. december 12-én szerezte. Ez annyira elgondolkodtató, hogy még annak is szemet szúr, akinek az égvilágon semmi köze, érdeke sem fűződik hozzá.
Kapcsolódó cikkek

De hát itt van ez a fránya Európa-bajnokság, így valamennyi résztvevőről kell írni valamit, a magyar válogatottról is.

És mit ad isten, a legnagyobb spanyol sportnapilap, a Marca mivel foglalkozik legutóbbi cikkében válogatottunk kapcsán?

Külön cikket szentelnek Szalai Ádámnak. Szakírójuk, Víctor Romero sem érti, mit keres egy olyan játékos a keretben, aki az elmúlt évadban összesen 793 percet játszott és ezalatt két sárga lapon kívül semmit sem szerzett.

A szerző leginkább azt nem érti, mi történhetett azzal a futballistával, aki a Mainzban 2011/12-ben, 2402 perc alatt, tizenhárom, egy évvel később, 1387 perc alatt, hét gólt szerzett a Schalkéban?

Bernd Storck szövetségi kapitányt nem érdeklik játékosát ért kritikák, megvédi, ha kell, bízik benne és kész. Amondó, a magyar válogatott alapvetően jobb ellenfelekkel találkozik az Eb-n, így inkább védekező felfogásban játszik majd, márpedig a csapatszintű védekezés a csatártól indul és ezt Szalainál senki sem tudja jobban csinálni Magyarországon.

Mondjuk a 24.hu is megvédet a játékost, mondván, fogadjuk el, hogy a kapitány ragaszkodik hozzá és ha már így alakult, mi, mint szurkolók inkább segítsük, ne szapuljuk.

Az Eb így minden bizonnyal utolsó szalmaszál Szalainak. Ha ekkora támogatottság, bizalom mellett sem lesz képes emlékezeteset alkotni, gólt szerezni Ausztria, Izland és Portugália ellen, úgy minden bizonnyal hosszabb időre kiírja magát a válogatott névsorából.

Ha pedig betalál, úgy örülünk!