Hírek

Foci-Eb: vége a dumának, megmondjuk, ki nyerhet

Pénteken kezdődik a labdarúgó-Európa-bajnokság Franciaországban. A mezőnyben ott van Magyarország, meg még 23 másik csapat. A torna a terrorveszély miatt is a középpontban van.

Egy torna legjobb része mindig a kezdés. Fél éve tudjuk már, hogy melyik csapatok jutottak ki az Európa-bajnokságra, kivel találkoznak a csoportban, egy ideje már a végleges kereteket is ismerjük. A klubszezon utáni hetekben másról sem volt szó, minthogy ezért vagy azért ki hogyan fog teljesíteni.

A dumának most szerencsére vége, pénteken már francia-román nyitómeccset rendeznek.

Igen, végre elkezdődik az Eb, ami ráadásul elég izgalmasnak ígérkezik. Ugye az UEFA döntése értelmében felduzzasztották a mezőnyt, Franciaországban már 24 csapat képviselteti magát a megszokott 16 helyett. Ez eleve megkavarja a lapokat és tovább csavar a dolgon, hogy már hat négyes csoport van, a kvartettek első két helyezettje mellett pedig a négy legjobb csoportharmadik is továbbjut. Az egyenes kieséses szakaszban lesz egy plusz kör, a nyolcaddöntők.

Szóval lesznek meccsek dögivel, a csoportkör alatt például napi három, az utolsó fordulóban pedig már négy.

Aki ugrál, büszke magyar

Az utóbbi évekkel, évtizedekkel ellentétben most nem csak külső szemlélői vagyunk az eseményeknek, Magyarország ismét kijutott a kontinenstornára. Ez legfőképp Dárdai Pál érdeme, aki az északírek elleni vereség után vette át Pintér Attilától az irányítást, és olyan biztos alapokat fektetett le, amire a távozása után is lehetett építeni. A Norvégia elleni pótselejtezőn már Bernd Storck ült a kispadon, vele tette meg az utolsó lépéseket a válogatott.

44 év után vagyunk ismét ott az Európa-bajnokságon.

Kassai is az Eb-n

A játékvezetői keret tagja Kassai Viktor is. A korábban olimpiai és Bajnokok Ligája-döntőt is vezetett bírót az a megtiszteltetés érte, hogy rögtön a nyitómeccsen ő fújhatja a sípot.

Ez pont akkora idő, ami alatt generációk nőttek fel úgy, hogy nem szurkolhattak saját válogatottjuknak az Eb-n. A világbajnokságokon sem jobb a helyzet, ott 1986 óta nem jártunk. Most ennek a csúfos időszaknak lett vége, és megnövelt létszám ide, pótselejtező oda, ez egy baromi jó dolog, úgyhogy élvezzük ki minden percét.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Természetes, hogy felfokozott a várakozás itthon is a torna kapcsán, mennek a jóslatok, hogy akár még tovább is juthatunk az Ausztriát, Izlandot és Portugáliát is felvonultató F csoportból. Mivel rengeteg külön cikkben foglalkozunk a magyarokkal, ezúttal kissé háttérbe szorulnak, és teret engedünk azoknak a bizonyos „többiek”-nek.

Ha nem ők nyernek, az meglepetés

Egy világeseménynek mindig megvannak a maga nagy esélyesei, és bár idén nem olyan egyértelmű a dolog, első blikkre két válogatott emelkedik ki a mezőnyből. És van egy olyan csapat is, amiről nem sokat tudunk, csak látni bennük a potenciált. Őket most egy kalap alá vesszük.

Futó: Europress Fotóügynökség
Futó: Europress Fotóügynökség

Kezdjük a legutóbbi két Eb-t megnyerő Spanyolországgal, amely bár nem várt vereségbe szaladt bele a Grúzia elleni utolsó felkészülési meccsen, azért ebből messzemenő következtetéseket ne vonjunk le. Kissé átmeneti időszakot él meg most a spanyol válogatott, az aranygeneráció több tagja sem lesz már ott Franciaországban.

Ettől függetlenül nem lehet kijelenteni, hogy gyengült volna a csapat, csak mások már a kirakós darabkái, de a maiak is betéve tudják azt a fojtogató, az ellenfél oldaláról nézve eléggé kellemetlen játékot, amit Xaviék játszottak anno. Maximum kicsit másabb felfogásban adják elő.

A spanyolok rögtön a mély vízbe ugranak, övék a legkeményebb csoport. Ott vannak rajtuk kívül a csehek, a horvátok és a törökök, egytől-egyig kellemetlen ellenfelek.

Persze ez magában hordozza azt a veszélyt is, hogy már az elején megégethetik magukat, de a brazíliai vébén bemutatott blama után kellőképpen feltüzelten érkeznek az Eb-re. Ráadásul a kulcsemberek is viszonylag kipihentek, még úgy is, hogy az európai klubfutballban jelenleg a spanyol csapatok vannak a csúcson, a Bajnokok Ligája házi döntőjét a Real Madrid nyerte, az Európa Ligát meg kisajátította magának a Sevilla.

Vicente Del Bosquénak egyelőre az a legnagyobb gondja, hogy a legenda Iker Casillast, vagy napjaink egyik legjobb kapusát, David De Geát kezdesse a kapuban. Azt meg, hogy a bombaformát mutató Fernando Torrest, vagy Juan Matát és Diego Costát miért is hagyta ki a csapatból, csak akkor kell majd megmagyaráznia, ha esetleg megint leégnek.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Németország világbajnoki címvédőként és kellő önbizalommal vág neki a küzdelmeknek (ráhangolódás gyanánt minket vertek 2-0-ra), még akkor is, ha Joachim Löw regnálása alatt a mostani volt a legkarcsúbb selejtezősorozata a csapatnak. A mostani német válogatottat egyszerűen nem lehet nem kedvelni: tele a keret fiatal, remek képességű játékosokkal, elég csak a schalkés Leroy Sanéra gondolni, aki 20 éves korára valósággal berobbant a nemzetközi köztudatba.

És még így sincs bérelt helye a kezdőben, sőt, a Mannschaft erejét mutatja, hogy ő vélhetően a padról beszállva segíti majd a többieket.

A középpálya és a támadósor teljesen rendben van, még akkor is, ha lényegében Mario Gomez az egyetlen vérbeli csatár a keretben. A kapu előterében vélhetően Thomas Müller, Julian Draxler és Lukas Podolski sem lesznek megilletődve, a visszafogott szezont produkáló, épp ezért ultramotivált Mario Götzéből pedig lehet, hogy most szakad majd ki minden. A sérült Marco Reus azért hiányozni fog.

Lassan visszatérő problémáról beszélhetünk azonban, ha a védelemre nézünk: egyszerűen nincs minden posztra emberük.

Persze Löwöt ez nem szokta zavarni, Brazíliában is például vígan eljátszott hátul négy klasszikus belső védővel. Igaz, az a felállás nem volt túl meggyőző, de megsérült Mustafi, az azóta a válogatottól visszavonuló Philipp Lahm visszakerült a védelem jobb szélére, a németek játéka pedig egyből pofásabb lett. Most Antonio Rüdiger sérült meg napokkal az Eb előtt, biztosan nem játszik, Löw így vélhetően ismét kísérletezésbe kezd, a jóslatok szerint az amúgy középpályás Emre Cant rendeli majd a hátsó alakzat jobb szélére, ahonnan Höwedes behúzódik majd középre.

 

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A már korábban említett sötét ló nem más, mint a házigazda Franciaország. A gallok idestova két éve nem játszottak vérre menő tétmeccset, Brazíliában a németek ellen 1-0-ra elbukott negyeddöntő volt az utolsó komoly mérkőzésük. Igyekeztek komoly ellenfelek ellen készülni, de a barátságos meccsek hangulata teljesen más. Talán ebbe is szoktak belebukni az aktuális házigazdák a tornákon.

Franciaországnak 1984-ben az Eb-t, 1998-ban pedig a vébét sikerült otthon megnyernie. Kimondva kimondatlanul most is erre készülnek.

A végső győzelmek szorzója

A William Hill így lőtte be az erőviszonyokat: Franciaország 4,00, Németország 5,00, Spanyolország 6,00, Anglia 9,00, Belgium 12,00, Portugália 15,00, (…) Magyarország 251,00

És az igazat megvallva jó is a csapatuk. A bukik szerint is, a franciák végső sikerére adják a legkisebb szorzót a nagy fogadóirodák. A védelem ugyan kissé foghíjas, de előtte egy Paul Pogba, Lassana Diarra, Blaise Matuidi hármas fogja alkotnia kezdő középpályát, ezt pedig számos csapat megirigyelné. Ami a csatársort illeti, talán a legnagyobb név, Karim Benzema lemarad a tornáról (ki ne hallott volna a szexvideós botrányáról?), ám Didier Deschampsnak így sem kell a Szajnának mennie, Antoine Griezmann már bizonyította, hogy Európa legjobb játékosainak egyike, míg Olivier Giroud-t felszabadíthatja, hogy nem csak tőle várják a fontos gólokat. Mellettük André-Pierre Gignac vagy Anthony Martial férhet még be a támadótrióba – mi a magunk részéről kicsit hiányoljuk a 23-as keretből Kevin Gameirót.

Trónkövetelők

Hosszú idő után ismét komolyan kell számolni az angolokkal. Eddig mindig nagyok voltak velük szemben az elvárások, de az inkább a múltjuknak szólt és annak, hogy a selejtezőkben többnyire rendkívül magabiztosak. A nagy tornákon aztán rendre elfogyott a tudomány.

Ennek most vége. Anglia komoly meglepetéseket okozhat.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

És ez bizony annak köszönhető, hogy tele van a keretük gólerős játékosokkal. Ott a leicesteri csoda főszereplője, Jamie Vardy, a Tottenham bombasztikus duója, Harry Kane és Delle Alli, és persze a manchesteri csodacsatárt, Marcus Rashfordot se hagyjuk ki a sorból. Wayne Rooney így fellélegezhet, nem csak tőle várják majd a megváltást a szigetországban. Az angolok a torna legfiatalabb keretével (átlagban 25.39 év, holtversenyben a németekkel) várják a meccseket, így Roy Hodgsonnak elsősorban arra kell figyelnie, hogy csökkentse azt a mérhetetlenül nagy nyomást, ami az angol sajtónak köszönhetően majd az együttesre fog nehezedni.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A FIFA mindig érdekességekkel szolgáló világranglistáján egy ideje nem Németország és nem is Spanyolország a legerősebb európai csapat. Hanem Belgium. És bár ez elsőre elég meredeknek hangzik, azért valóban van valami ebben a belga csapatban, ami rendkívül kiegyensúlyozott és erős keretre épül.

Bár a csapatkapitány Vincent Kompany sérülés miatt lemarad az Eb-ről, a mostani talán a valaha volt legtehetségesebb belga válogatott.

A húzóemberek közül Kevin De Bruyne stabil szezont hozott, Romelu Lukaku pedig pont azt csinálta amihez ért és amit elvárnak tőle: zsákszám rúgta a gólokat. És aminek a belga drukkerek kifejezetten örülhetnek, a sokáig önmaga karikatúrájára emlékeztető Eden Hazard a szezon végére egy csapásra megtáltosodott, mintha csak külön az Európa-bajnokságra tartalékolt volna. Ennek a hármasnak a vezérletével – kiegészülve a BL-döntőn eredményes Yannick Carrascóval – bárkit elkaphatnak az elmúlt évek alatt összeszokó belgák, még úgy is, hogy Marc Wilmotsnak a védelem komoly fejtörést okozhat, Kompany mellett ugyanis a másik belső védő, Nicolas Lombaerts is kidőlt a sorból.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

És ne menjünk el szó nélkül Lengyelország mellett sem, amely csapat a legutóbbi két Eb-n már tiszteletét tett, másodszor társházigazdaként. A keretük közel felét a hazai bajnokság, a Bundesliga kedvenc külföldi bevásárlóhelyének számító Ekstraklasa adja, a többiek pedig európai szinten jegyzett csapatoktól érkeznek, elég csak a Bayern Münchent, a Borussia Dortmundot, a Sevillát vagy épp az Ajaxot említeni.

Robert Lewandowskiék bebizonyították, hogy képesek megnyerni a fontos meccseket is.A selejtezőcsoportjukból úgy jutottak tovább, hogy legyőzték egyszer a németeket (otthon 2-0-ra, idegenben 3-1-re kaptak ki, az egymás elleni eredmény így nekik kedvezett volna pontazonosság esetén), és amikor arról döntöttek az írek ellen, hogy melyikük pótselejtezzen, akkor is hozták a három pontot. Lewandowskit egyébként jól láthatóan nem nyomja a teher, hogy neki kell lennie a húzóembernek, a selejtezők során 13 góljával ő volt a legeredményesebb Európa-szerte, a Bundesligában pedig szép csendben 30 találatával gólkirály lett, azaz bombaformában várja az Eb-t.

És persze mindig meg kell említeni a Cristiano Ronaldo fémjelezte Portugáliát, bár a luzitánok részéről ezúttal nagy meglepetés lenne, ha odaérnének a fináléba.

A foci-Eb sötét oldala

Sajnos a mostani Európa-bajnokság kapcsán nem csak a játéké a főszerep, hanem a félelemé is. 2015 novemberében volt a párizsi terrortámadás, amikor a Bataclan nevű szórakozóhelyen öltek meg sokakat, de később az is kiderült, hogy a Stade de France-on belül akart robbantani egy önkéntes merénylő, ám végül nem jutott be a stadionba. Épp akkor játszották a francia-német barátságos meccset.

Május végén az ukrán-lengyel határon kapcsoltak le egy férfit, aki a többi közt 125 kiló robbanóanyaggal felszerelkezve tartott Franciaország felé, ahol elmondása szerint több támadást is tervezett.

A futballisták mellett az Európa-bajnokság hátterében a rendfenntartók is megvívják a maguk csatáját. Reméljük, hogy sikerrel.

A csoportok

A csoport: Franciaország, Svájc, Románia, Albánia

B csoport: Anglia, Oroszország, Szlovákia, Wales

C csoport: Németország, Ukrajna, Lengyelország, Észak-Írország

D csoport: Spanyolország, Horvátország, Csehország, Törökország

E csoport: Belgium, Olaszország, Svédország, Írország

F csoport: Portugália, Ausztria, Magyarország, Izland

Olvasói sztorik