Vasárnap este Lacanauban, egy Bordeaux-tól hatvan kilométerre fekvő óceánparti kisvárosban futottunk össze egy magyar társasággal. A négy fős budapesti különítmény pénteken délután indult el otthonról, Olaszországban pihentek meg, és szombat este érkeztek a magyar válogatott első Eb-meccsének helyszínére.
Szatmári Andrásnak volt közülük a legmegterhelőbb útja, ő pénteken hajnal fél kettőkör már kelt dolgozni. Mint mondta, a sport a mindene, úgyhogy a hosszú túra nem jelenthetett akadályt számára.
Mindenhol ott vagyok, ahol tehetem. Imádom a Ferencvárost, még jobban imádom a magyar válogatottat. Sok sporteseményen ott vagyunk, kézilabdán és vízilabdán egyaránt. Én vagyok az az ember, aki meló után három és fél órát bokszolok egy jegyért a magyar-románra a Bálnában.
András hozzátette, nem tudott kint lenni a norvégok elleni pótselejtező hazai visszavágóján sem, mert a munkáját nem szerette volna kockára tenni.
Így sem sikerült kipihennem magamat, 25 percet tudtam aludni a meccs után.
Ezzel együtt megérte neki ébren maradni, másnap reggel pedig azzal indított, hogy hosszú-hosszú idő után pihenőt kér a főnökségtől. Mert bár elmondása szerint jól keres, máskor nem teheti meg, hogy csak úgy nyaralni megy. De a válogatott mindent felülír.
Konkrétan mikor kijutottunk, reggel hat óra nullanullakor hívtam az irodát, hogy most nem érdekel, hat év után elmegyek szabadságra.
És el is ment. Itt van Franciaországban, még úgy is, hogy most éppen a fogászaton kellene ülnie.
Nyitott az egyik fogam, injekciós tűvel mosom ki a gyökércsatornákat. Úgy engedett el a fogorvos, mondta, hogy hülye vagyok, de nem érdekelt.
Reméljük, hogy diadalittasan utazhatnak majd haza a srácok a keddig mérkőzés után.
