Hírek

A szurkolók állítják, ők vétlenek

A franciaországi Európa-bajnokságra tartó magyar labdarúgó-szurkolók lassan megszállják Bordeaux-ot. Az odafele út azonban nem egyszerű. Milánó közelében három vasárnap este induló szurkolói buszt is megállítottak a hatóságok. A drukkereket egy azzal vádolták meg, hogy egy Velence környéki benzinkútról többen fizetés nélkül távoztak.

Az utazásszervező szerint azonban érthetetlen a dolog, mert semmilyen törvényellenes cselekményben nem vettek részt, és amikor Milánó közelében hétfőn megállították őket, akkor ők szenvedtek el jogsértéseket.

Poszpischek Tamás kedden Facebook-oldalán azt írta: senki ne üljön fel semmilyen álhírnek, csúsztatásnak vagy esetleg dezinformációnak.

A magyar szurkolók semmilyen törvényellenes cselekményben nem vettek részt az Eb-re való utazásuk során, mégis fölösleges vegzatúrában volt részünk Olaszországban, ahol pirotechnikát és alkoholt vettek el tőlünk, és ezen kívül még élelmiszert és gyógyszert is. Táskáinkat, bőröndjeinket nélkülünk nyitották fel, és indok nélkül mindenünket szanaszét dobáltak. Egyértelmű, hogy emberi jogsértéseket mi szenvedtünk el az olasz hatóság részéről, amit mi méltósággal elviseltünk

– fogalmazott.

Nagyjából kedden 11 óra magasságában Milánó és az olasz-francia határ után aztán Bordeaux-tól 60 km-re újra lekapcsolták az egyik magyar buszt.

Reméljük, a mieink odaérnek a meccsre időben és nem állnak be a balhézó angol, orosz és német ultrák mögé a sorba.

Olvasói sztorik