Hétfőn elkezdődött az EB egyik legizgalmasabb csoportja, az E jelű. Az írek a svédekkel játszottak jó meccset. Ahol a kelták első félidei jó játékára és második félidei szép góljára válaszul a skandinávok úgy a kapujuk gyömöszölték őket, hogy derék írjeink hátát véresre verte a háló, végül Ibra fejeltetett egy gólt az ötösre robbanó ír védővel. Megmutatva, hogy kell gólt szerezni kapura lövés nélkül. Minket az azúrkék tenger szerelmeseit, mégis a leírt kedves digóink meccse érdekelt az EB kikiáltott esélyesei a belgák ellen.
Nos, ezúttal a belgák a várt parádés játék helyett a frizuráikkal tűntek ki. Az igazság az, hogy Conte a térdére ültette Wilmotsot és jól elfenekelte. Attól tartunk (én és múzsám Signora Rete), bár egy meccs után nyilván korai végleges ítéletet mondani, ahhoz, hogy a belgák játékosállományuknak megfelelően szerepelhessenek egy Marc Wilmotsnál lényeges jobb kapitányt kéne találniuk. Idevág Thiboult Courtois kapus véleménye is, mely szerint:
Taktikailag és szervezettségben klasszisokkal felülmúltak bennünket az olaszok.
Pedig az olaszok kezdőjét nézve ideggyógyász szakértőhöz fordultunk volna legszívesebben Conte elme állapota felől tájékozódni. A jó Antonio elég fura kezdőt állított össze. Most hagyjuk a nagy világversenyek köztévés szakértéséből érthetetlenül kihagyhatatlan Bognár Gyurit, akit a tények sohasem zavartak abban, hogy magabiztosan hajszolja a meg-megbokrosodó vesszőparipáit. Ezúttal azt bírta mondani a csoportrangadó felvezetőjében, hogy Ancelottit leszámítva az olasz edzők mind egy kaptafára gondolkoznak. De nézzük inkább az olasz kezdőt.
A hátsó alakzattal még nem is lett volna gondunk. A Juve védelmet nemcsak Conte ismeri jól, de adja magát a Squadra Azzurra seggébe is egy olyan brigád, amelyik harmincnyolc Serie A meccsen csak húsz gólt kapott. És körülbelül mióta Conte 2011-ben a Juve edzője lett, együtt játszanak a klubban. Igen, a Chiellini, Bonucci, Barzagli hármasra gondolunk, akik mögött a lassan két évtizede a világ legjobb kapusának számító Buffon hárít, ha muszáj. A Juventus nagyfala ezúttal is szilárdan állt. Buffon pedig igazi vezére volt ismét az olaszoknak, ahogy tizenöt éve mindig.
A középpályán még a két egymást gyűlölő római csapat összefogását képviselő Parolo és De Rossi szerepeltetése miatt sem érheti szó a szövetségi kapitányt. Ők remekül zárták a rájuk bízott passzsávokat. De Rossi pedig origója és lelke volt a középpályának, ha hosszú indításai ezúttal nem is mindig sikerültek. Jellemző, hogy DDR lecserélése után tudta csak igazán kapujához szegezni a csapatot a belga válogatott.
Ám a taktikai utasítása szerint középről szélre húzódozó Giaccerininek már a keretbe hívását is csak azzal magyaráztuk, hogy a korábban Juvében játszó bolognai játékos Conte régi szerelme. De azt nem hittük volna, hogy a kezdőbe meri tenni, helyére a Romában játszó El Shaarawyt vagy a nápolyi cselgépet Insignét inkább képzeltük volna.
Erre nem Giaccerini vágja a gólt az első félidőben. Ráadásul az eb-n látott legtöbb csatárral ellentétben neki nem kellett öt ziccer a gólhoz. Bonucci 40 méteres zsugáját gyönyörűen megvette, és ahogy kel be is verte. Kedvencének gólja Contéból olyan mámort szabadított föl, hogy az ajka is fölszakadt a nagy heje-hujában. (A „véresszájú” Conte ezzel a tökét száz kamera vakargató, majd onnan szagmintát szippantó Löw mellett a legextrémebb kapitány címére törhet).
Ám a jó Giac középpályás alappozíciójából adódó védő feladatait is makulamentesen látta el. De Bruyne övéhez hasonló ziccerét kilométerekről visszaérve blokkolta. Egyetlen nagyobb hibája akadt, amikor a balszélen eladott labdája után Chiellini sárga lapja kellett.
A széleket nézve a biztosabb pontnak tűnő Darmian bizonyult a csapat leggyengébb pontjának, nem véletlenül kapta le őt a második félidő közepén a mester a helyére beállt De Sciglio valamivel jobb teljesítményt nyújtott. Candreva helyén a Romában az egész évben jól teljesítő Florenzit vártunk, aki például a Barcának ötven méterről rúgott hatalmas gólt.
De Contének itt is igaza lett, bár a tévén keresztül néha úgy tűnt, hogy sokszor inkább megakasztja a támadásokat a szaki, a legtöbb kulcspasszt mégis ő osztotta ki. Már a második félidő elején remekül rakta Pelle fejére a labdát, akkor még Courtois bravúrja megfosztotta az assziszttól. A meccs végén azonban okosan és remek mozdulattal helyezte vissza a labdát a jobboldalról a balon érkező csatárok felé.
A két csatár szerepe elég különböző volt, Eder ugyan nem volt veszélyes aq kapura de a középpályára visszalépkedve precízen akadályozta, hogy Witsel vagy Nainggolan indíthasson. Játéka a magyarországi Szalai vitát jutatta eszünkbe, hogy az osztrákok elleni magyar meccsről se feledkezzünk meg az olaszok ünneplése közben. A helyére álló Immobile új veszélyt jelentett a belga kapura és a második gólban is alaposan benne vol
Pelle pedig három helyzetéből egyet csak kihasznált, sőt akrobatikus kapás gólját most a fél világ ünnepelné, ha mondjuk Ibra szerezte volna azt. Következő csütörtöki posztunkban a belgákkal foglalkozunk, a játékosok frizuráját sem hagyjuk szó nélkül, de arról is beszélünk miért erősödött tovább 2014 nyaráról fakadó érzésünk, hogy Marc Wilmotsnál jobb edző tudná beteljesíteni csak Belgium reményeit.
