Franciország-Albánia: Csak semmi pánik!

Itt van a lehetőség a franciáknak, hogy bebizonyítsák, csak kisiklás volt a románok elleni nyitómeccsen tőlük látott nagyképű lötyögés, s tényleg vannak annyira jók, mint amennyire annak hiszik őket nagyon sokan. Többek között én is azok közé tartozom, akik erős együttesnek tartják a francia válogatottat, de hát ugyebár hinni máshol érdemes, úgyhogy szerintem maradjunk inkább a focipályán nyújtott teljesítménynél.

Amúgy, ha nem lenne házigazda a francia nemzeti csapat, s emiatt nem lenne a kelleténél nagyobb az elvárás és a bizonyítási kényszer, akkor simán azt lehetne mondani, amit például a magyar fociválogatott esetében is. Azaz nincs semmi pánik, s ha valaki még nem lenne nyugodt, akkor szélsebesen váljon azzá, mindenki megfelelően tegye a dolgát a továbbiakban is, hiszen már egy döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz.

Nincsenek tehát rossz helyzetben a franciák, csak hát van egy kis bibi, mégpedig az, hogy hazai pályán játszanak, s így nem engedhetnék meg maguknak a lazsálást.

Szóval elvileg nem tehetnék meg, ám a gyakorlatban mégis azt láttunk, amit láttunk. És valahol talán még igazuk is lehet, hiszen nekik nem mostanában, hanem július első felében kell igazán jó formában lenniük és kimagasló teljesítményt nyújtaniuk. Némileg érthető tehát, hogy egyelőre miért bukdácsolnak a házigazda franciák. Nyilván azzal számolnak, hogy vannak annyira jók, hogy még „takaréklángon” teljesítve is bejussanak a nyolcaddöntőbe és számukra majd csak a kiesési szakasztól kezdődik az Európa-bajnokság.

Gondolkozhatnak és cselekedhetnek az előbbiek szerint, s talán még érthető is lenne ez az egész, hiszen nagyon jól tudom, hogy a franciák meg akarják nyerni ezt az Európa-bajnokságot, s azzal is teljes mértékben tisztában vagyok, hogy a végső győzelemre pályázó csapatnak nem a kontinenstorna elején, hanem a második felében kell jól teljesítenie. Csak hát ott van bennem a fociért, magáért a játékért rajongó „énem”, s bizony szoktam tiltakozni a labdarúgás megcsúfolása láttán. Mint például legutóbb is tettem a francia-román meccs után.

Nyilván sokkalta jobban járnék, ha nem keverném össze a szezont a fazonnal, hanem akárcsak az a bizonyos suszter, maradnék a kaptafánál. No, és persze akkor sem lenne gond, ha abbahagynám az összehasonlítgatásokat, s elkönyvelném magamban, hogy Pogba még nagyon-nagyon messze van Platini szintjétől, de például Kante – bár ő is tényleg jó focista – sem az a Tigana-féle labdarúgó. És így tovább.

Az albánoknál borítékolható a lelkesedés, de hogy azon kívül lesz-e bármi más felmutatni való a találkozón, azt egyelőre még nagyon-nagyon kétlem. Az már most is biztos, hogy az egyik legmeghatározóbb focistáját, az előző meccsen kiállított Lorik Cana csapatkapitányt – aki egyébként és korábban 4 évet volt légiós a marseille-i fociklubnál – lesz kénytelen nélkülözni Albánia.

Ez náluk nem olyasmi dolog, mint például ami lehetne a franciáknál, akiknél nem lenne gond Matuidi nélkülözése, mert a helyette játszó Kante vagy Cabaye is jó teljesítményre képesek. Az albánoknál nagy problémát jelenthet Cana pótlása. Valószínűleg Ajeti próbálja majd feledtetni a csapatkapitány hiányát, és bizony amondó vagyok, hogy egyelőre szó szerint maradjunk a próbálkozásnál, s majd meglátjuk a meccsen, hogyan sikerül a mutatvány.

Úgy vélem, hogy nem várok túl sokat a francia-albán találkozótól. A házigazdák vannak annyival jobbak ellenfelüknél, hogy akár több gól különbséggel is nyerjenek, de kérdéses, hogy akarnak-e látványos produkciót nyújtani vagy ismét megelégszenek majd a lötyögéssel és azzal, hogy egy góllal többet szereznek. Az első Európa-bajnokságukon szereplő albánoktól mindössze annyi az elvárásom, hogy legynek lelkesek és nehezítsék meg a franciák dolgát.

Oszt majd meglátjuk. Vagy nem.