Négy magyar szurkolót tartóztattak le Marseille-ben

Két személyt túlzott alkoholfogyasztás miatt szállítottak kórházba.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint

2 főt szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt, 4 főt tartóztattak le pirotechnika és maszk birtoklása, garázdaság illetve stadionbeli verekedés miatt.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az UEFA Magyarország, Belgium és Portugália ellen vizsgálódik szurkolóik megbotránkoztató magatartása miatt. Magyarország esetében kedden várható döntés.

A szombati, Izland elleni 1-1-es döntetlennel záruló mérkőzésen tucatnyi magyar drukker mászott át a korlátokon, hogy másik szektorból nézhesse az összecsapást, a lefújást követően pedig petárdákat és füstbombákat robbantottak a stadionban.

Az eset után Dzsudzsák Balázs és az MLSZ is megszólalt, a nemzeti tizenegy csapatkapitánya sportszerű bíztatást kért a szurkolóktól.

A minisztérium ismét felhívta a Franciaországban tartozkodó magyarok figyelmét arra, hogy ne hagyjanak okmányokat, értéktárgyakat a lakásokban, autókban. Többen is jelezték, hogy a P+R parkolóban autójukat feltörték, onnan kisebb értékeket eltulajdonítottak (telefon, GPS).