Storck: Nem Ronaldo ellen játszunk

Németh Krisztián: A magunkról kialakított képet semmiképp sem szeretnénk lerombolni.
Kapcsolódó cikkek

Magyarország négy ponttal elsőként várja a Portugália elleni utolsó csoportmérkőzést a labdarúgó-Európa-bajnokságon és akár már kedden továbbjuthat a nyolcaddöntőbe, ha Németország legyőzi az északíreket.

Németh Krisztián a válogatott keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, bárhogy is alakuljanak a ma esti eredmények, százszázalékosan odateszik magukat a soron következő meccsen.

Eddig is felszabadultan játszott a csapat. Most kicsit jobb helyzetben vagyunk, mint a portugálok, de a magunkról kialakított képet semmiképp sem szeretnénk lerombolni

– fogalmazott a támadó.

Cristiano Ronaldonak egyelőre nem ez élete nagy tornája. A világklasszis csatárnak nincs még gólja, ráadásul büntetőt is hibázott. Lovrencsics Gergő reméli, nem ellenünk kapja el a fonalat a Real Madrid kiválósága.

Bízom benne, hogy nem nekünk rúgja meg az első gólját. Ezzel együtt nem csak Ronaldóból készülünk, hisz a portugál csapat világklasszis játékosokból áll

– mondta töredelmes őszinteséggel Lovrencsics, majd újságírói kérdésre válaszolva elmondta, tuningolja is őket, hogy klasszis labdarúgók ellen léphetnek pályára.

Az ember pályafutásában nem minden nap adatik meg, hogy olyan kaliberű játékos ellen futballozzon, mint Cristiano Ronaldo. Ez nyilvánvalóan plusz motivációt ad nekünk.

A játékosok után Bernd Storck szövetségi kapitánytól kérdezhettek Lyonban az újságírók, de mindenekelőtt érzéseiről ejtett pár szót a német mester.

Ki gondolta volna, hogy négy ponttal várjuk az utolsó fordulót úgy, hogy Portugáliának muszáj győznie a továbbjutáshoz? Ismételten gratulálni szeretnék a csapatomnak. Hatalmas nyomás helyeződik majd ránk holnap egy világklasszis ellenféllel szemben

– összegzett a szakember.

Bernd Storck Cristiano Ronaldoval kapcsolatban úgy fogalmazott, nem ő az egyedül világklasszis a portugáloknak.

Hiba lenne rá kihegyezni az ellenfelet. Nem a hetes szám ellen lépünk pályára, hanem Portugália ellen.

A portugálok az első két mérkőzésen ötvenszer próbálkoztak kapura lövéssel, de mindössze egy gólt sikerült összehozniuk. Storck ugyanakkor nem tart attól, hogy ellenünk szakad majd ki a gólzsák.

Alapvetően nincsen félelmem. Jómagam azzal foglalkozom, hogy felkészítsem a játékosaimat, mire számíthatnak. Kielemeztük az ellenfél valamennyi játékosát. Hogy mi történt az előző két meccsen, az igazán nem érdekes, ha ezzel foglalkoznánk, nem lenne négy pontunk.