Csapatunk eddigi meneteléséből leszűrhető, elég kellemetlen a játékstílusunk. Valamennyi mérkőzésünkön látszott, a szakmai stáb ízekre szedi az ellenfél játékát, rendkívüli módon felkészül belőle és valamennyi játékosunknak megszabja az egyéni feladatait. Az eddig minden esetben erősebbnek tartott ellenfelek ellen megkeresi ás megtalálja a legjobb védekezési módszert, és felkutatja azokat a réseket, ahol a magyar válogatottnak gólszerzésre van lehetősége.
Először többnyire olyat húzunk, ami az ellenfélnek a legrosszabb, aztán ha kellően elbizonytalanodott, meddővé vált a játéka, akkor azt, ami nekünk a legjobb. Már a norvégok ellen is, majd mindhárom csoportmeccsünkön az érződött, türelmes, alapos munkával sikerült elérni minden csapatjáték célját: ráerőltettük az akaratunkat ellenfelünkre.
Játékunk ellen nehéz fogást találni. Sokszor rátapintunk az ellenfél gyenge pontjaira, ahol nem csak pontrúgásból, hanem immáron kombinációs játékból is eredményesek tudunk lenni. Ettől még a nagy Cristiano Ronaldo is dührohamot kapott.
A portugálok elleni mérkőzés annyiban kilógott a tétmeccsek sorából, hogy Bernd Storck kapitány a továbbjutásunk biztos tudatában úgy döntött, nyugodtan kísérletezhet. Rotált. A sárgalapos Nagyot, Kleinheislert, Kádárt és Némethet Kispadra ültettek, és pályára léptette az eddig keveset, vagy egyáltalán nem játszókat. Felvállalta, hogy a három csoportmeccs alatt valamennyi mezőnyjátékosát pályára lépteti. A döntés szakmai és pedagógiai fontosságáról itt írtunk.
A játékunk alapkoncepciója ettől még változatlannak tűnt – stabil védekezés, kontratámadás, ha mód és lehetőség volt rá, akkor labdatartásra épülő támadó koncepció. A portugálok ellen a kísérletezés jegyében viszont a játékrendszeren menet közben többször is változtatott Bernd Storck. Mint egy jó sakkjátékos több lépésre előre gondolkodva kísérletezett.
Szerdán az első félidőben válogatottunk inkább 4-1-4-1-es felállást alkalmazott. Amikor nálunk volt a labda, mindenképp. Gera Zoltán vette át Nagy Ádám szerepét, ő kérte el a két belső védőtől a labdát és határozta meg ezzel a játékunk ritmusát. Vagy csak lassított, forgatta az oldalakat, vagy ha lehetőség nyílt rá mélységi passzal indította a támadást.
Érdekes volt látni, hogy ugyan a portugálok birtokolták többet a labdát, mégis jobbára az történt a pályán, amit a magyar válogatott akart. Védekezésben a két friss ember, Pintér Ádám és Elek Ákos inkább Gera mellett és vele közösen vigyázott a passzvonalakra. Ilyenkor a két szélső, inkább támadásban jeleskedő középpályásunk is visszazárt, így gyakran csak Szalai maradt elől és 4-5-1-re változott a felállás. A portugálok csak akkor tudtak helyzetet kialakítani, ha ebbe a jól működő védelmi reteszbe hiba csúszott.
Miért kaptuk az első gólt?
A keresztbe futó Nani látóterén kívül helyezkedik el Guzmics, a védelmi vonal legmélyebben helyezkedő játékosa. A pontatlan helyezkedésnek köszönhetően Ronaldo előtt nyitva maradt a passzsáv, ezt kihasználva be is tette a labdát az üres területre. Guzmics lassabban tudja felvenni Nani sebességét, így egyetlen módon tudta volna megoldani a helyzetet, ha időben leválik róla és a közvetlen gólveszély elkerülése végett lesre állítja
A félidőben Storck újra meglepőt húzott. Átállt három belső védős – Guzmics, Juhász Lang – rendszerre. Gerát Besére cserélte, így Lovrencsics helyét ő vette át a középpálya jobb oldalán, míg bal oldalon Korhut lépett egy sorral feljebb. Lovrencsics behúzódott a közepére.
Ez merőben szokatlan, új felállás a válogatottól, aminek okát mi csütörtöki írásunkban abban láttuk, hogy Storck, mint egy sakkjátékos, már előre, a belgák ellen gondolkodott (lásd jobbra a keretest).
A portugálok ellen mutatott játék után leszögezhető, a kísérletezés okán több gólt kaptunk, mint a pótselejtezőkön és a két csoportmeccsen összesen,
Az ellenfél háromszor jött vissza a meccsbe és szerette volna megfordítani a játék menetét, de ezt nem hagytuk. Eközben egy percig sem bizonytalanodtunk el, magabiztosan, csökönyösen és stabilan mutattuk be azt a játékot, ami lassan védjegyévé válik csapatunknak. És mindezt úgy, hogy míg a játék filozófiánk semmit sem változott – biztos védekezésből passzjátékra épülő gyors támadásvezetések -, a 90 perc alatt három különböző felállásban értük el a sikert jelentő döntetlent.
Kijelenthetjük azt is, a mérkőzés, de tán az egész Eb legnagyobb tanulsága az, hogy azzal szemben, amit a magyar szakma az elmúlt években eredménytelenségével elhitetett velünk,
Azon nyilván a német vonal sem tud varázsütésre változtatni, hogy a portugál, vagy soros ellenfelünk, a belga válogatott futballistáinak egyenkénti játéktudása más dimenzió. Különösen Ronaldo, Nani a világklasszis kategória, ezt fényesen bizonyították ellenünk.
Az osztrák és izlandi válogatott keretét is számos remek labdarúgó alkotja, de ők sematikusabb, merevebb, kiszámíthatóbb összjátékot játszanak, mint a portugálok, vagy a belgák, ahol Courtois, Hazard netán de Bruyne is extra játékos.
A portugál és a belga futballfilozófia ugyan alapjaiban különbözik egymástól (erről majd a mérkőzés előtt írunk), de abban nagyon is hasonlít, hogy Fernando Santos, és belga kollégája Marc Wilmots is az egyéni képességekre épít, az egyéni játékot részesíti előnyben.
Rendkívül sok keresztmozgással próbálnak az ellenfél védelmi vonala mögé kerülni, és ha rosszul zárja a védelem a passzsávokat, középpályásaik azonnal belövik a labdát az üresen hagyott területre nagy sebességgel érkező támadóknak. Ebből sarkazta a gólt második gólt Ronaldo.
Miért kaptuk a második portugál gólt?
A portugál támadás a bal oldalunkon fut. Eközben jobb oldalunkon Ronaldo Lang Ádám mögött helyezkedik el (bekarikázva), ahol pillanatnyilag még Lang van helyzeti előnyben. Ronaldo ravasz, nem megy a szomszédba egy kis szabálytalanságért, ezért két kézzel meglöki Langot, aki egyensúlyát veszti, lépéshátrányba kerül. Így került Ronaldo pillanat alatt előnybe és indult keresztbe a szabadon maradt területre. Más kérdés, a beadás pillanatában már fél méteres lesen volt, amit az asszisztens nem jelzett, játékvezető nem fújt be.
A belgák a rossz rajt után kétszer is nyerni tudtak. De ettől még Marc Wilmots eddigi meccseléseit látva úgy tűnik, a portugál Santos kollégához hasonlóan kissé elkényeztették játékosai, ezért ő is elkényelmesedett.
Annyi remek futballistája van, hogy inkább az egyéni képességekre hagyatkozik – majdcsak megvillan Hazard, de Bruyne, vagy elől Lukaku -, mint a minden részletre kidolgozott taktikára.
Bernd Storck és stábja taktika terén sokkal felkészültebbnek, alaposabbnak tűnik. A vasárnapi nyolcaddöntőn ebben és játékosaink szívében rejlik az esélyünk.
