Nincs jobb és több szavam rá, csak annyi, hogy elképesztően fantasztikusak az írek szurkolói. Persze és szerencsére nem csak ők ennyire jó drukkerek, de ezúttal csak róluk lesz szó. Az Európa-bajnokság kezdete óta kiemelt figyelemmel követem Írország szurkolótáborának különféle „húzásait”, de a nagyobbnál nagyobb poénjaik és az egyéb szimpatikus megmozdulásaik láttán tényleg csak dicsérni lehet őket és elismerően beszélni róluk.
Pedig akár huligánkodhatnának is, törhetnének-zúzhatnának, amerre járnak, hiszen eléggé köztudomású, hogy a hatalmas tömegben nagyon könnyen eltűnhetnek a figyelő szemek elöl az elkövetők, ám ők úgy döntöttek, hogy nem fogják rettegésben tartani a környéket, hanem énekelnek, poénkodnak, szórakoznak és sört isznak. Sajnálom, nagyon sajnálom, hogy a házigazdák elleni találkozó után kénytelen leszek elbúcsúzni a többezres ír szurkolótábortól, de hát, ugyebár, mint tudjuk, egyszer minden véget ér.
Azért búcsúzkodok az írektől, mert szerintem semmi esélyük nem lesz arra, hogy elüssék a továbbjutástól a franciákat. Teljesen természetes dolog, hogy az ekkora téttel bíró mérkőzések előtti napokban zajlik a szájkarate és egymást zrikálják a felek. És ez a Franciaország-Írország összecsapás pontosan ilyen találkozó.
Amint kiderült, hogy az írekkel fognak játszani a franciák, nagyon-nagyon sok szurkolónak azonnal az évekkel ezelőtti (2009) emlékezetes világbajnoki pótselejtező jutott eszébe, amikor a meccs hosszabbításában Thierry Henry kezezett, majd ezen akció végén egyenlítettek a franciák. Sőt, ez a párharc végül azt eredményezte, hogy a franciák kijutottak a világbajnokságra, az írek pedig nem!
Ez volt az az összecsapás, amikor egy roppant kellemetlen dologra derült fény, éspedig arra, hogy a futballban mindenki egyenlő, de azért vannak, akik egyenlőbbek. És ez volt az az összecsapás, ami után égbekiáltó igazságtalanságot emlegettek és sokáig és sokat tiltakoztak az írek, majd pedig amikor azzal szembesültek, hogy a teljes mértékben jogos felháborodásuk ellenére kénytelenek lesznek elkönyvelni a dolgot, akkor a gólpasszt adó Henry akciójáról – némi fanyar humorral – már csak ennyit bírtak mondani:
Egymás után kétszer ért kézzel a labdához. Ez még a röplabdában is szabálytalan!
Most pedig, gyakorlatilag onnantól kezdve, hogy bizonyossá vált, hogy az írek lesznek a franciák nyolcaddöntős ellenfelei, majdnem mindenhol szóba kerül a 7 évvel ezelőtti Henry-kezezés. És bizony rengeteg ír drukker van, akik jófejkedés és vidámkodás közepette azt üzenték a franciáknak, hogy ugyan tényleg kedvesek és aranyosak, de számoljanak azzal, hogy ezúttal legyőzik őket.
Mondom, zajlik a szájkarate. Én azon a véleményen vagyok, hogy a franciák most semmit sem fognak a véletlenre bízni, hanem úgy elverik az íreket, mint szódás a lovát. Persze, előfordulhat, hogy mégsem lesz nagyarányú, hanem csak magabiztos a francia siker. Ez elsősorban azért történhet meg, gondolom én, hogy „halálágra” kerültek a házigazda franciák és ezért bizony spórolniuk kell az erővel. Tényleg nem nevezhető könnyűnek a sorsolásuk, hiszen ha túljutnak az íreken, akkor az olaszok és a Európa-bajnoki címvédő spanyolok meccsének győztese lesz az ellenfelük, utána pedig a világbajnok németek, majd pedig az angolok következhetnek. És ez az út – jó esetben – csak az elődöntőig vezet(het), s még csak ezek után lehet szó a döntőbeli szereplésről. Ahol például az atomerős belgák, vagy a portugálok lehetnek ellenfelek.
Tehát várható N’Golo Kante, Olivier Giroud és a többiek visszatérése a francia kezdőcsapatba, s ugyan kézenfekvőnek tűnik a hazaiak gálázása, végül nem lepődnék meg a csak simának és biztonságosnak nevezhető hazai győzelmen. Bár ki tudja, az is meglehet, hogy ezen a „hálálágon” az elrettentés lehet a nyerő. Úgy érzem, hogy nem érdemes túlzottan sokat gondolkoznom ezen, hiszen Didier Deschamps szövetségi kapitány úgyis majd el fogja dönteni, hogy melyik utat választja.
Írország fociválogatottja? Búcsúzik az Európa-bajnokságtól.
