Hírek

Storck: Az előrelépés nem csak az én munkámon múlik

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya adott hosszabb interjút az M4 Sportnak a labdarúgó-Európa-bajnokság kapcsán. A magyar csapat megnyerte az F-csoportot, majd a nyolcaddöntőben 4-0-ra kikapott Belgiumtól.

Nem tett csodát, csak rendesen felkészítette a csapatot

A német szakember először is köszönetet mondott az MLSZ-nek és a szervezet elnökének, Csányi Sándornak, amiért megkapta a bizalmat már az elejétől kezdve. Örül neki, hogy a saját módszereivel készíthette fel a csapatot, kiemelte a felkészülési meccseket (a horvátokkal, Elefántcsontparttal és a világbajnok németekkel játszottunk), valamint azt, hogy a játékosok is keményen odatették magukat az edzéseken.

Emellett magyar embereknek is meg akarta mutatni, hogy ütőképes a válogatott, amely nem csak 11 jó játékosból áll. Mindegyik focistával el akarta hitetni, hogy képes nemzetközi szinten is jól teljesíteni, a csapat pedig fantasztikusan reagált erre.

Ami a meccseket illeti, az osztrákok elleni győzelem őt nem annyira lepte meg.

Mindig is mondtam, hogy jó játékosok alkotják a csapatot, hogy megvan a sebesség, az erőnlét, a technikai és a taktikai tudás, de nem hittek nekem, és csak mosolyogtak a véleményemen. Nem én tettem csodát, én csak felkészítettem őket az első meccsre, és a pályán pontosan azt tették, amit mondtam nekik. Fantasztikus volt ezt látni, és nagyon örültem neki.

Izland ellen is rendesen felkészültünk, de a büntető keresztülhúzta a számításainkat. Ennek ellenére a csapat tudott váltani és legalább az egy pontra rászolgált, amit meg is szerzett. Portugália ellen nehéz volt a helyzet, mert két nappal a találkozó előtt kellett változtatni a taktikán, de a csapat megint csak bizonyította, milyen remek játékosokból áll, mert egy igen élvezetes meccset játszott Cristiano Ronaldóékkal.

Nem gondoltam volna, hogy megnyerhetjük a csoportot, azt hittem, Ausztria képes legyőzni Izlandot, de ilyen a futball.

A Belgium elleni nyolcaddöntőben a korán bekapott gól miatt nyitottabban kellett játszani, de ennek ellenére is jól tartotta magát a csapat. Gera Zoltánt azért cserélte le a szünetben, mert nem bírta volna a folytatást fizikailag. Megvoltak a lehetőségek az egyenlítésre, 76 percig jól tartotta magát a csapat, de:

Egyelőre nem lehet összehasonlítani a magyarokat a belgákkal, de jó ütemben fejlődünk.

Fényes jövő, de csak kemény munka árán

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Nemsokára kezdődik a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat, a mieink a B-csoportba kerültek, ahol Portugália, Svájc, Feröer-szigetek, Lettország és Andorra lesz majd az ellenfél. Storck szerint Portugália az esélyes a csoport első helyére, és Svájc is komoly erőt képvisel, de egyáltalán nem elérhetetlen a második hely.

Maradjunk a realitás talaján, az előrelépés nem csak az én munkámon múlik. Fontos, hogy a klubok is közelítsenek a nemzetközi színvonalhoz, mert szükség van a nemzetközi tapasztalatra is. A játékosok csak a válogatottban szereznek nemzetközi tapasztalatot, de ez kevés ahhoz, hogy a következő szintre lépjünk.

A német szakember szerint összefogás kell a magyar futballban, az, hogy a klubedzők is tájékoztassák őt, hogy a játékosok milyen állapotban vannak. Ez csak kevés esetben történik meg, így pedig nehéz dolgozni, de semmit nem akar ráerőltetni senkire. Emellett az utánpótlásban is komoly változások kellenek.

A fiataloknak meg kell tanítani, hogy miként lehetnek sikeresek, és ez egyáltalán nem könnyű. Hosszú még az út a sikerességig, de Magyarországnak tudnia kell, hogy nagyon tehetséges játékosaik vannak, akik képesek nemzetközi szinten is jól teljesíteni. Még azonban nagyon kemény munka vár ránk.

Olvasói sztorik