Hírek

Foci-Eb: Wales arra készül Ronaldóék ellen, ami 1972 óta senkinek sem sikerült

Wales labdarúgó-válogatottja 44 után először az első olyan csapat lehet, amely debütálóként bejut a döntőbe az Európa-bajnokságon. Ez legutóbb 1972-ben fordult elő, akkor Németország együttese – NSZK néven – meg is nyerte a kontinensviadalt, miután a fináléban 3-0-ra legyőzte a Szovjetunió csapatát.

Ehhez persze le kellene győzni Portugáliát a szerdai, lyoni elődöntőben, aminek külön pikantériát ad, hogy a világ két legdrágább játékosa, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale egymás ellen lépnek pályára.

A Real Madrid két támadója legutóbb 2011-ben, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott egymás ellen, amikor a walesi még a Tottenham Hotspurt erősítette. Azt a párharcot a Real nyerte, Ronaldo a 4-0-s első, valamint az 1-0-s második meccsen is egy gólt szerzett. Válogatott meccsen még nem találkoztak.

Bár Chris Colemannak, a walesi kapitánynak két alapemberét, Ben Daviest és Aaron Ramseyt is nélkülöznie kell eltiltás miatt, a szakember nem esett kétségbe. Szerinte így is jobbak, mint Portugália:

A játékosok ismerik a portugálokat egyénileg is, tudjuk, mit kell tennünk azért, hogy legyőzzük őket. A fociban csak apróságok döntenek. Ezek nem biztos, hogy a szép dolgok, hanem az eredményesek. Márpedig ebben mérföldekkel jobbak vagyunk náluk

– idézi Colemant a Guardian.

Fernando Santos sajtótájékoztatóján Ronaldo és Bale rivalizálása és az Aranylabda került szóba. A portugál kapitány azonban elhárította, hogy összehasonlítsa a két játékost:

Ez nem kettejükről szól. Mindkét csapat játékosai a lehető legtovább akarnak jutni a tornán. És mi nem az Aranylabdáért játszunk, hanem az Eb-döntőért

érvelt Santos, aki a mindkét csapat be akar jutni a döntőbe dolgot többször is elismételte nyilatkozatában, bármiről is kérdezték.

A szerdán 21 órakor kezdődő elődöntő játékvezetője a svéd Jonas Eriksson lesz.

A legalább elődöntőig jutott újoncok szereplése az eddigi Eb-ken:

1960 – Szovjetunió, Európa-bajnok; Jugoszlávia 2.; Csehszlovákia 3.; Franciaország 4.

1964 – Spanyolország, Európa-bajnok; Magyarország 3.; Dánia 4.

1968 – Olaszország, Európa-bajnok; Anglia 3.

1972 – NSZK, Európa-bajnok; Belgium 3.

1976 – Hollandia, elődöntő

1984 – Portugália, elődöntő

1992 – Svédország, elődöntő

2016 – Wales ?

Megjegyzés: az 1996-os tornán ezüstérmes Csehországot az európai szövetség Csehszlovákia utódállamaként tartja nyilván.

Forrás: MTI

Olvasói sztorik