A hosszabbításban énekelték ki az angolok szájából a sajtot

A 92. percben egyenlített Oroszország a B-csoport rangadóján.
Kapcsolódó cikkek

Szombaton este rendezték a B-csoport egyik slágermérkőzését, Anglia csapott össze Oroszországgal Marseille-ben.

A szurkolók is megtették ezt a mérkőzés előtt a város utcáin. Az angolok csütörtökön és pénteken is balhéztak a rendőrökkel és a helyiekkel, szombaton egyiküket életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Az oroszok a rutinban bíznak, hiszen a keretben Aleksandr Golovint kivéve mindenki több, mint 25 éves. Az ág is húzta őket a közelmúltban, hiszen Alan Dzagoev és Igor Gyeniszov is sérülés miatt volt kénytelen otthon maradni.

Az angolok parádés formában érkeztek a kontinenstornára, hiszen ők az egyetlen csapat, mely tízből tíz meccset megnyert a selejtezők során. A plusz 28-as gólkülönbség is tekintélyt parancsoló, nagy rohamokra készülhettek a Szbornaja védői.

Kezdőcsapatok:

ANGLIA: Hart – Walker, G. Cahill, Smalling, Rose – Alli, Dier, Rooney  – Lallana, Kane, Sterling

OROSZORSZÁG: Akinfejev – Szmolnyikov, Ignasevics, V. Berezuckij,  Scsennyikov – Neustädter, Golovin – Szmolov, Satov, Kokorin – Dzjuba

A 7. percben ennek megfelelően jött is az első angol helyzet. Kyle Walker tört be a tizenhatoson belülre és passzolt Adam Lallanához, aki erősen lőtt kapura, Igor Akinfejev bravúrral paskolta fölé a labdát.

Öt perccel később Chris Smalling húzódott fel egy szögletnél, fejese középre ment, így nem jelentett nagy kihívást az orosz kapusnak.

A 17. percben Szergej Ignashevich veszélyeztette az angol kaput, de Joe Hart lehúzta a középre érkező fejest.

Negyedórával később Dele Alli kevergetett a jobb oldalon, majd Wayne Rooneyhoz passzolt, aki felpörgette magának a labdát, majd a kapura bombázott, Akinfejev kiöklözte a lövést.

A félidő hajrájában Danny Rose lőtt élesen középre a szélről, de az orosz hálóőr eszén ő sem tudott túljárni. Mindenesetre domináltak Roy Hodgson tanítványai, hiszen 10 lövéssel próbálkoztak, az oroszok mindössze egyszer.

Az 55. percben Rooney lőtt kapura egy szabadrúgást 20 méterről. Nem sokkal ment fölé a labda.

Egy órája játszottak a csapatok, mikor Hartnak kellett a kapu fölé paskolnia egy labdát az oroszok szögletét követően.

Három perccel később Fjodor Szmolov tekert kapura belsővel, de cetikkel a bal kapufa mellett zúgott el a lövése.

A 71. percben a mérkőzés legnagyobb helyzetej maradt ki, Rooney lőtt belsővel, Akinfejev a felső lécre ütötte a labdát, majd Lallana találta el a kapufát, de ő már lesen tartózkodott.

Két perccel később viszont már megszületett az angol vezető gól. Eric Dier 18 méterről bombázott a jobb felsőbe egy szabadrúgást. (1-0) Nyolcadik válogatott meccsén a második találatát szerezte a Tottenham Hotspur játékosa.

A 92. percben aztán jött a hidegzuhany az angoloknak. Vaszilij Berezuckij ugrott fel fejelni a tizenhatoson belül, a labda pedig Denis Glushakov lábáról került végül a hálóba. (1-1)

Az angolok végig domináltak a mérkőzésen, de egy védelmi hiba miatt be kell érniük az egy ponttal.

Európa-bajnokság, B-csoport, végeredmény:

Anglia – Oroszország 1-1 (0-0)
G: Dier 73. illetve Glushakov 92.