Élő Meccsek

Két góllal legyőzte Ausztriát a magyar válogatott az Eb-n

44 év után fantasztikus győzelemmel tért az Európa-bajnokágra a magyar labdarúgó-válogatott. Bernd Storck együttese a második félidőben szerzett két góllal múlta felül a sokak által a csoport esélyesének tartott osztrák csapatot.

44 év után ismét Európa-bajnoki mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatott a franciaországi kontinenstornán. Az első ellenfél Ausztria volt, akik már az első percben megszerezhették volna a vezetést. Szerencsére David Alaba lövése a kapufáról jött ki.

A rossz kezdés után hamar felvette a játék ritmusát a magyar együttes, egyenrangú ellenfele volt a torna előtt kicsit túlsztárolt gárdának. Az első félidőben mindkét oldalon adódott lehetőség, de gól nem született.

A fordulást követően nem változott a játék képe, majd jött a 62. perc. Szalai mellel tette vissza a labdát Kleinheislernek, aki visszatette a csatárnak, ő pedig becsúszva Almer kapujába helyezte a labdát (0-1). A válogatottban 550 nap után talát be.

Az osztrákok megzavarodtak, sőt emberhátrányba is kerültek. Egymás után alakítottuk ki a kontrákat, az egyiket a végén sikerült is kihasználni. Stieber szaladt el a jobb oldalon, majd parádés mozdulattal emelt a hálóba (0-2).

Bernd Storck szövetségi kapitány egy megvalósult álomról beszélt a lefújás után.

Óriási, amit a csapat teljesített, megérdemelten nyertünk! Olyan az egész, mint egy álom, amely valóssággá vált. Jó az eredmény, jó volt a meccs, bravó! A mérkőzés eleje nehéz volt, de aztán belejöttünk. Most jön egy kis szünet, aztán regenerálódunk.

A játékosok nyilatkozatát ITT olvashatja. A magyar drukkerek a Himnuszt énekelték a meccs után, az osztrákok pedig lógó orral hagyták el a stadiont.

Folytatás szombat délután Izland ellen.

Eredmény – Labdarúgás, Európa-bajnokság, F csoport, első forduló

Ausztria – Magyarország 0-2 (0-0)
Bordeaux, Stade de Bordeaux, vezeti: Turpin (francia)

Ausztria: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Alaba, Baumgartlinger – Arnautovic, Junuzovic (Sabitzer 60.), Harnik (Schöpf 78.) – Janko (Okotie 65.)

Magyarország: Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Gera, Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler (Stieber 79.), Németh K. (Pintér 90.) – Szalai (Priskin 68.)

Gólszerző: Szalai (62.), Stieber (87.)

Sárga lap: Németh (80.) ill. Dragovic (33.)

Piros lap: Dragovic (66.)

Fcsoport
Győzelem Gy
Döntetlen D
Vereség V
Pontszám P

Szalait kikezdték

Ez a Szalai Ádámról készült fotó (39 meccs, 0 gól) mindent elárul arról, miért 0-0 az eredmény.

https://twitter.com/br_uk/status/742762626950828032

A semleges nézőknek nem tetszik a meccs

Tökéletes példa, mi történik, ha két szörnyű csapat találkozik egymással.

Borzasztó befejezés. Pontatlan passzok. Rossz labdaátvételek. Miért nézem én ezt?

Nem vagyok benne biztos, hogy láttam ennél rosszabb első félidő nagy tornán.

Azt hiszem, biztonsággal kijelenthetjük, hogy ez a két csapat nem dolgoztatja meg a trófea gravírozóját.

Vége az első félidőnek

Alaba már az első percben gólt szerezhetett volna, azóta partiban vagyunk az osztrákokkal. Sajnos Dzsudzsák a félidő végén kihagyott egy nagy helyzetet.

Ezt megúsztuk...

Arnautovic pazar mozdulattal tette tovább a labdát, amelyet vissza is kapott, de a hosszúra tett keresztlabdáját Harnik már nem tudta a kapura tenni.

Az angolok Szalain élcelődnek

A BBC 5-ös csatornája azt írja, a magyar csatár 39 klub- és válogatott meccsen is néma maradt, ami a gólokat illeti.

https://twitter.com/5liveSport/status/742754349105983488

Ausztria egyértelműen szenved

Uraljuk a játékot, még ha komolyabb helyzeteink nincsenek is. Alaba kapufája óta erőtlen az osztrák csapat, nincs kreativitás a játékukban. A magyar srácokat kiválóan tüzelik a szurkolók, egy ideje jóval hangosabbak vagyunk Király Gábor kapuja mögött, mint a túloldal. Sokat segíthet.

Olvasói sztorik