Eb 2016: Hamsík a torna gólját lőtte, nyertek a szlovákok

Nagyon nehéz helyzetbe került az orosz válogatott a záró forduló előtt.

Szerda kora délután megkezdődött a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulója. Az első körben egy pontot szerző Oroszország találkozott a vereséggel rajtoló Szlovákiával. A mérkőzésre Lille városában került sor, ahol a rossz időjárási körülmények miatt behúzták a Pierre Mauroy Stadion tetejét, így senki sem ázott meg.

A találkozó első félidejében valamivel több lehetőséget alakítottak ki az oroszok, de Dzyuba fejese és Smolov lövése is pontatlan volt. A kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat. A 32. percben a védekezésben nem sok mindent mutató Vladimir Weiss kapott egy labdát, becsapta a védőket, majd a hosszú sarokba csavart (0-1).

Még egy szünet előtt megszületett második szlovák gól, amivel el is döntötték az összecsapást. Marek Hamsík a szöglet után elkérte a labdát, csinált egy cselt, majd bődületesen nagy gólt lőtt a kapufa segítségével (0-2).

A fordulást követően próbálkoztak az oroszok, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A 80. percben szinte a semmiből jött a szépítés, Denis Glushakov bólintott a bal sarokba (1-2).

A hátralévő bő tíz percben az orosz egyenlítés már nem jött össze, így a szbornaja nagyon nehéz helyzetbe került az utolsó forduló előtt. Szlovákia győzelmének köszönhetően három ponttal áll, így életben tartotta a továbbjutásról szőtt álmait.

A csoport másik összecsapását, az Anglia-Wales rangadót csütörtök kora délután rendezik.

Eredmény – Labdarúgás, Európa-bajnokság, B csoport, második forduló

Oroszország – Szlovákia 1-2 (0-2)
Lille, Stade Pierre Mauroy, vezette: Skomina (szlovén)

Oroszország: Akinfeev – Smolnikov, Ignashevich, V. Berezutski, Schennikov – Neustädter (Glushakov 46.), Golovin (Mamaev 46.) – Smolov, Shatov, Kokorin (Shirokov 75.) – Dzyuba

Szlovákia: Kozácik – Pekarík, Skrtel, Durica, Hubocan – Pecovsky, Kucka – Mak (Duris 80.), Hamsík, Weiss (Svento 72.) – Duda (Nemec 67.)

Gólszerző: Glushakov (80.) ill. Weiss (32.), Hamsík (45.)

Sárga lap: Durica (46.)