Meccsek

Továbbjutottak az írek, kiestek a törökök

Az olasz válogatott előbb legyőzte Belgiumot, majd Svédországot, és mivel a többi eredmény is úgy alakult, már a második forduló után megnyerte a labdarúgó-Európa-bajnokság E csoportját. Mivel az is kiderült, hogy Spanyolországgal találkoznak majd a nyolcaddöntőben,

Antonio Conte így pont azt tette, amire számítani lehetett tőle: lehetőséget adott azoknak a játékosoknak, akik eddig nem, vagy csak keveset játszottak. Közben az írek a továbbjutás reményében léptek pályára, ehhez azonban győzelemre volt szükségük. Domináltak is az első félidőben, Hendrick pedig közel is járt a gólhoz, de a félidőben még 0-0 állt az eredményjelzőn.

A második félidő olasz helyzettel indult, majd ismét az írek veszélyeztettek, de hiába tettek meg mindent a siker érdekében, nem nagyon akart összejönni nekik a gól. Aztán eljött a 85. perc, az addig számos helyzetek sokaságát elpuskázó Brady pedig egy támadás végén a kapuba fejelt.

Ezzel Írország lett a csoportharmadik, és készülhet a nyolcaddöntőre. Az eredménynek a törökök örülhetnek a legkevésbé, ők és Albánia búcsúztak a csoportharmadikak közül. Az ír válogatott az egyenes kieséses szakaszban a házigazda francia válogatottal találkozik majd.

A csoport másik meccsén Belgium 1-0-ra verte Svédországot, így a belgákkal találkozik a magyar válogatott a nyolcaddöntőben. A svédek csoportutolsók lettek, ezt volt Zlatan Ibrahimovic utolsó meccse a válogatottban.

Eredmény – Európa-bajnokság, 3. forduló, E csoport

Olaszország – Írország 0-1 (0-0)

Olaszország: Sirigu – Barzagli, Bonucci, Ogbonna – Bernardeschi (Darmian, 60.), Sturaro, Motta, Florenzi, De Sciglio (El Shaarawy, 82.) – Zaza, Immobile (Insigne, 75.)

Írország: Randolph – Coleman, Duffy, Keogh, Ward – Hendrick, McClean, McCarthy (Hoolahan, 77.), Brady – Murphy (McGeady, 70.) – Long (Quinn, 90.)

gólszerző: Brady (85.)

sárga lap: Sirigu (39.), Barzagli (78.), Zaza (89.), Insigne (91.) illetve Long (39.), Ward (73.)

Olvasói sztorik