– Fenség! Osztrák-magyar meccsel kezdünk az Eb-n.
– Remek, és kivel játszunk?
Nem kellett sokat várni a foci-Eb tavaly decemberi sorsolása után, hogy ellepjék az internetet azok a viccesnek szánt képek, amelyeken az agg Ferenc József császár értetlenkedik az osztrák-magyar focimeccs felett. Hirtelen megmosolyogtató nosztalgia támadt az Osztrák-Magyar Monarchia iránt, hiszen de szép is volt akkor. Csak az a baj, hogy egyáltalán nem volt az.
Osztrák-magyar futballcsapat ugyanis igazából soha nem létezett, ahogyan nincs például közös válogatottja az Egyesült Királyságnak sem, a foci szempontjából Anglia, Wales, Skócia és Észak-Írország is önálló. Olyannyira nem volt soha közös „monarchia válogatott”, hogy az első igazi, nemzetközi meccset a két csapat egymás ellen játszotta 1902-ben, Bécsben (az osztrákok 5:0-ra nyertek). Ha már a brit példát említettük, akkor érdemes megjegyezni, hogy a történelem első válogatott focimeccsét Skócia és Anglia csapata vívta egymás ellen 1872-ben.
Isten óvja a császárt!
Egy dolog viszont biztos, ha mégis lett volna osztrák-magyar válogatott, lett volna mit énekelni a meccsek előtt, hiszen létezett – elvileg – közös himnusza a dualista birodalomnak. A Kaiserhymne, vagyis Császárhimnusz 1826-tól 1918-ig volt hivatalos a Habsburg Birodalomban, még ha a magyar országrészben nem is terjedt el igazán. Pedig a dal óriási karriert futott be, ennek dallamára éneklik például ma is a német himnuszt. Ha lenne osztrák-magyar válogatott, akkor ma ezt énekelnénk a meccs előtt:
A császári himnusz ötlete Joseph Haydn fejéből pattant ki, miután Angliában megismerte a God Save the King című dalt. Ebben az időben már dúltak a francia forradalmi háborúk, és a buzgó, császárhű Haydn valami lelkesítőt akart adni a birodalomnak. Az első szövegváltozatot egy kiugrott jezsuita, bizonyos Lorenz Leopold Haschka írta, Gott erhalte Franz, den Kaiser kezdő sorral, ami azt jelenti,
Isten óvja (szó szerint: tartsa meg) Ferencet, a császárt!
A Haydn által komponált dallam érdekes módon népzenei motívumokat hordoz, egy burgenlandi horvát népdal ismerhető fel benne, amit Stal se jesem címmel ismernek. Érdemes meghallgatni:
A himnuszt 1797-ben mutatták be először a bécsi színházakban, és zajos sikert aratott, az osztrák közönségnek nagyon tetszett. Maga Haydn is nagyon elégedett volt vele: szolgája visszaemlékezése szerint idős korában naponta háromszor játszotta el.
A szöveget többször átírták, hiszen az aktuális uralkodó nevéhez kellett igazítani. Végül 1854-ben alkották meg a véglegesnek nevezhető változatot, ami így szól:
Gott erhalte, Gott beschütze
Unsern Kaiser, unser Land!
Mächtig durch des Glaubens Stütze,
Führt er uns mit weiser Hand!
Laßt uns seiner Väter Krone
Schirmen wider jeden Feind!
Innig bleibt mit Habsburgs Throne
Österreichs Geschick vereint!
A magyaroknak nem jött be
A bécsi udvar mindig igyekezett megteremteni a nacionalizmusok felett álló birodalmi öntudatot, ezért a soknemzetiségű ország főbb nyelveire, így magyarra is lefordították a Császárhimnuszt. A magyar fordítást egy császárhűvé lett egykori márciusi ifjú, Bulyovszki Gyula készítette, és tette közzé még 1854-ben a Budapesti Hírlapban. Nem végzett rossz munkát, számos nyelvi és politikai problémát is bravúrosan oldott meg. Magyarul így hangzott a Császárhimnusz:
Tartsa Isten, óvja Isten
Királyunk s a közhazát!
Erőt lelve a szent hitben
Ossza bölcs parancsszavát!
Hadd védnünk ős koronáját
Bárhonnét fenyítse vész!
Magyar honnal Habsburg trónját
Egyesíté égi kéz
Hiába minden, a rebellis magyaroknak semmi nem volt elég jó, ráadásul 1844-től már volt saját Himnuszunk is, Kölcsey Ferenc versére Erkel Ferenc komponált zenét. Az Országgyűlés ugyan 1903-ban törvényt hozott arról, hogy ez a hivatalos himnusz, de Ferenc József nem szentesítette. A hivatalos tehát a Kaiserhymne volt, de ez a birodalom magyar felében igazából soha nem honosodott meg, sőt, a nemzeti függetlenség látszatára mindig kínosan ügyelő magyarok egyenesen gúnyt űztek a dalból.
A legjellemzőbb gúnyolódást Mikszáth Kálmán Gavallérok című művében olvashatjuk:
Jöttek az üvegek sorba. Kohn nem győzte hordani: Kohnné is kibújt a vackából és segédkezett. Domoróczy nagy kedvre szottyant:
– Hej, more, elő azokat a szerszámokat! Hamar valami szomorú nótát! A legszomorúbbat.
Egy pillanat nem sok és kézben volt hegedű, brácsa, fuvola, minden. Babaj, a prímás, ravaszul mosolygott, aztán rárántotta a Gott erhaltet (mivelhogy ez volna a legszomorúbb nóta.)
Az urak kacagtak a Babaj tréfáján, szinte a hasukat fogták, de a lovaikra nagy hatással volt; egyszerre csak elkezdték ütemre mozgatni a nyakukat és a lábaikat, a Domoróczy paripája pedig nekiiramodott ezekre a hangokra az exercírozásnak, megszegte a nyakát a szügyibe és olyan szabályos pirouetteket vágott ki, hogy egy generális is megbámulhatta volna.
Ausztria reménysége
Az első világháború után, 1918-ban kikiáltották az Osztrák Köztársaságot, Karl Renner kancellár pedig maga írta meg az új himnuszt, Deutschösterreich, du herrliches Land, vagyis Német-Ausztria, te gyönyörű ország címmel. Ez soha nem lett hivatalos, és túl népszerű sem, ezért 1929-ben visszatértek a Haydn-féle dallamhoz, de a szöveget lecserélték a Sei gesegnet ohne Ende, vagyis Vég nélkül légy áldott kezdetű versre. A második világháború után ismét elhagyták Haydn dallamát, azóta a Land der Berge, Land am Strome (magyarul: A hegyek országa, ország a folyónál)a hivatalos himnusz, amit az Eb-n is hallhatunk majd.
Közben persze a Habsburg-legitimisták sem tétlenkedtek, 1922-ben, I. Károly császár (magyar királyként IV. Károly) halála után új szöveget szereztek a trónörökös, az emigrációban élő Habsburg Ottó tiszteletére. Szabad fordításban a kezdő sorok úgy hangzanak: Száműzetésben, messze a hazától/Te maradsz Ausztria reménysége.
A Császárhimnusz utoljára épp Habsburg Ottó temetésén hangzott fel a bécsi Szent István dómban, 2011-ben. Bár az osztrák kormány külön kérte, hogy mellőzzék, az egyébként liberális nézeteiről ismert Schönborn érseket nem hatotta meg a dolog, és elénekeltette a gyülekezettel. Ezen a felvételen látszik, hogy csak két ember nem énekel, Faymann kancellár és Fischer szövetségi elnök, hiszen ők – mondjuk így – egy illegitim köztársaság képviselői.
