Hírek

Storck ismét a védelmébe vette Szalait

Szalai Ádám és Nagy Ádám is értékelt a németektől szombaton elszenvedett 2-0-ás vereséget követően. Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott utolsó felkészülési mérkőzése az Európa-bajnokság előtt.

Felemás érzéseim vannak. Ha abból indulok ki, hogy a világbajnok ellen játszottunk, akkor nem volt ez rossz meccs. Viszont ahhoz, hogy ilyen csapat ellen is eredményesek legyünk, nagyobb önbizalommal kell futballoznunk

– mondta Szalai Ádám, aki hozzátette, azzal kifejezetten elégedettek lehetnek, ahogy sok esetben sikerült kihozniuk a labdát, elől ugyanakkor még határozottabbnak kell lenniük.

Nagy Ádám szerint jelenleg ennyi különbség mindenképpen van a két csapat között,

de hangsúlyozta, ez nem ledolgozhatatlan, ugyanakkor a német játékosok minden nap olyan munkát végeznek klubjaikban, amivel ők most szembesülnek a válogatottban.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A ferencvárosi középpályás kiemelte, hogy többször sikerült eredményesen kihozniuk a labdát, a következő lépés az lesz, hogy három-négy öt- perces labdabirtoklás után ugyanolyan gyorsan tudjanak ritmust váltani és egy gyors támadást vezetni, mint például a németek az első gólnál.

Az elején nem idegesek, vagy megilletődöttek voltunk, egyszerűen csak idő kellett ahhoz, hogy felvegyük a meccs ritmusát

– mondta Nagy Ádám az első tíz percről, amit ismét azzal indokolt, hogy a riválisaik hétről hétre ilyen intenzitású meccseket vívnak klubjaikban.

Bernd Storck az MTI érdeklődésére azt mondta, elégedett volt a labdabirtoklással, kifejezett kérése volt, hogy becsüljék meg a labdát a játékosai akár a kapust is bevonva, ezért is indult több támadás Királytól. A német szakvezető szerint csapatának még fizikálisan kell fejlődnie az Eb-rajtig, de ezt érthetőnek nevezte az elmúlt hetek kemény munkája után.

Most már a finomhangoláson lesz a hangsúly a hátralévő időben, hogy készen álljunk június 14-én az osztrákok elleni összecsapásra

– mondta Storck, aki újságírói kérdésre két játékosának teljesítményére személy szerint is kitért, szerinte Kleinheisler dinamikusan és jól játszott, elégedett volt vele, míg Szalaival kapcsolatban úgy fogalmazott, “kifejezetten nehéz dolga volt, de nem játszott rosszul”, a védekezésből is kivette a részét, sokszor vezetett labdaszerzéshez a zavaró munkája.

Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott kedden utazik majd Franciaországba, ahol elsőként június 14-én Ausztriával csap össze Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália lesz az ellenfele.

Olvasói sztorik