Eb 2016: aki lebecsül minket, az csúnyán megszívja

A norvégok lebecsültek minket és Ausztria nem tanult ebből. Hatalmas mellényt vettek magukra kedd este és ez immár teljesen világos a csodálatos osztrák verés (Ausztria – Magyarország 0-2) után, ellenben semmit nem vesz le annak értékéből. Sőt, a sport egyik leglényegesebb alapvetése: koncentrálj a saját erényeidre és közben használd ki ellenfeled gyengeségeit, hibáit! Ezt tettük kedd este a sógorokkal.

Ők velünk ellentétben diadalmenetben érkeztek erre az Európa-bajnokságra. Tíz meccsükből kilencet megnyertek és egy döntetlent játszottak – Oroszországot, illetve Svédországot megelőzve toronymagasan megnyerték csoportjukat.

Nem is lehet csodálkozni azon, hogy a mérkőzés előtti nyilatkozatokban egyértelműsítették, csak a három pont az elfogadható számukra.

Nekik nulla, nekünk három lett belőle.

A csodálatos magyar siker titkát egyfelől ebben, másfelől pedig abban kell keresni, hogy játékosaink elhitték és bebizonyították, kvalitásban, ha Alaba és Arnautovic szintjét tán még nem is érik el, de a többi Bundesligában és az NB1-nél magasabban jegyzett bajnokságban pallérozódó osztrák semmivel sem tud többet, mint Kádár, Fiola, Lang, vagy éppen Nagy Ádám. Sőt.

Ahogy Bernd Storck fogalmazott egy, a Die Welt című lapnak adott interjújában: hazánk alvó óriás labdarúgásban, ideje felébreszteni. Most tessék figyelni: a kapitány ezt még a keddi találkozó előtt mondta. Ébredezünk.

Az osztrákok ennek a bőre szabott mellénynek és a hat éve megindított magyar futballreformhoz képest nagyjából tizenöt éves előnyüknek köszönhető lendülettel estek nekünk és lőttek kapufát már az első percben.

De mégis mi történt a mérkőzés elején?

A mérkőzést magabiztos labdajáratással kezdtük, ami a 12. másodpercig tartott. A labda Guzmicsnál, de annak megjátszásában Nagy Ádámon kívül senki sem támogatja helyezkedésével – másképp, a többi magyar játékoshoz vezető passzvonalat jól zárják a letámadó osztrákok. Ezért a vezér, Gera, kézfeltartással jelzi, hogy ívelje fel a labdát. Guzmics keresi a “vaktában előrebikázásnál” pontosabb megoldást, kivár, későn dönt, beérik és blokkolják az ívelését.

A labda felpördül, Kleinheisler kezdeményez párharcot érte, de hátulról szabálytalanul letarolják, amit a játékvezető nem fúj le. Amíg a magyar játékos feltett kézzel reklamál, addig Alaba köszöni szépen és a 28. másodpercben telibe trafálja a kapufát.

A gólhelyzet előtti szabálytalanságnál azzal is szembesülhettünk, hogy a francia játékvezető a mi szánk íze szerinti felfogásban vezeti majd a meccset. Nem fogja szétfütyülni a mérkőzést minden párharc után, vagyis szemléletével elősegíti majd a mi tördelő, párharckereső játékunkat.

A teljesen normális megilletődöttségünkből – mégis csak 30 év után léptünk újra labdarúgó világversenyen pályára – adódó osztrák gólhelyzetet szerencsére megúsztuk. A sokktól a hetedik perc magasságában láthatóan már teljesen megnyugodtunk és hirtelen sikerült másfél percig eldugnunk a labdát az osztrákok orra elöl.

Csapatunk fokozatosan vette fel a meccs ritmusát, sebességét – amelyet szerencsére az osztrákok nekünk megfelelő tartományban tartottak – és innen kezdve szép lassan rájuk erőltettük az akaratunkat.

Az történt a pályán, amit Bernd Storck megálmodhatott, amivel pályára küldhette a nemzeti tizenegyet.

Miben hibáztak az osztrákok a mérkőzés során?

Ellenfelünk nagyképűsége leginkább abban testesült meg, hogy hiányzott a megfelelő türelmük a támadásépítésekhez. Az osztrákok magasra tolták a védelmi vonalukat, letámadtak, ennek ellenére nem a földön, hanem gyakorta feleslegesen felívelve küldték előre a labdát, vagy kiszámítható mélységi passzt adtak a támadóiknak, amit védelmünk lefülelt.

Csapatunk sokszor mélyen visszahúzódott a saját kapuja elé, középpályásaink nem láncban védekeztek, hanem területre érkező emberfogást alkalmaztak, így a gyors osztrák csatárok nem tudták megfutni védelmünket.

Szerencsénkre hiányzott a Sógorok játékából a német válogatott által ellenünk alkalmazott rengeteg támadó keresztmozgás, így védekezésünket nagyban megkönnyítették.

Storck azzal is meglepte kollégáját Marcel Kollert, hogy nem csak a stabil védekezéssel törődtünk, és ívelgettük fel ész nélkül a labdát Szalainak, hanem gyakran ügyes passzjátékkal olykor teljesen eldugtuk előlük a labdát és ebből próbáltunk kombinációval támadást építeni.

A 62. percben pont egy ilyen felépített támadás, egy Guzmics által Szalai mellére felívelt labdát követő remek Kleinheisler-Szalai kombináció végén szereztük meg a vezetést.

A történelmi magyar gólról

Az osztrák balhátvéd méterekkel belóg a tengelyvédők mögött, így Szalai nincs lesen. A közönség által okkal, ok nélkül üldözött csatár 550 nap után megszerzett gólja sorsszerű volt.

A találatnál külön ki kell emelnünk, hogy csapatunk egy védelmi vonalból indított, felépített támadás után, többszörös kombinációval játszotta át az ellenfél védelmét. Erre az elmúlt mérkőzéseken nemigen volt példa és ez is azt jelzi, a magyar labdarúgó-válogatott Bernd Storck keze irányításával az Eb-t megelőző hathetes közös felkészülés alatt támadásvezetés terén is sokat fejlődött, és immár előrefelé játékban is képes olykor váratlant húzni.

Az osztrákok Dragovic 66. percben történt jogos kiállítása – jegyezzük meg, zseniális ítélet volt a játékvezetőtől – után döbbentek rá, itt bizony még baj is lehet. Egyre idegesebbek lettek, az egyenlítés érdekében tíz emberrel is támadtak, így labdaszerzéseink után megnőttek a terek.

Az északírek elleni mérkőzésből okulva higgadtak maradtunk, nem rugdostuk előre a senki földjére időhúzási szándékkal a labdát, hanem, ha kellett könnyedén kontratámadásokat vezettük, vagy eldugtuk a labdát az ellenfél elöl.

Ekkor már az történt a pályán, amit mi akartunk. A két zseniális csere, Priskin és Stieber a 87. percben hozta össze az egészen parádés egyéni megoldással és a második magyar góllal végződő kontratámadást.

Összegzés

Elmondható, csapatunk a meccs elejét leszámítva kisebb megingásokkal, de türelmesen, végig kézben tartotta, kontrollálta a mérkőzést. Anélkül, hogy jelen lettünk volna az öltözőben, a taktikai értekezleten, a játék képe alapján úgy tűnt, a meccs forgatókönyve az előzetesen elvártak szerint alakult, megfejelve azzal, hogy a játékvezető felfogása harmonizált a játékstílusunkkal.

Külön kiemelendő Bernd Storck reális helyzetértékelése, ami alapjaiban határozza meg a csapat játékmódját. Mi nyugodtan játszhattunk, hiszen sem a közvélemény, sem a közvetlen szakmai stáb nem helyezett plusz terhet a játékosokra az irreális elvárásokkal. Nem úgy az osztrákok, akiket titkos favoritnak kiáltott ki saját szövetsége és közönsége.

Megjegyzendő az is, a norvégok elleni két pótselejtező és az osztrákok elleni találkozó 270 perce alatt a német kapitányunk valamennyi döntése telitalálatnak bizonyult.

Mindezek együttesen eredményezik azt, hogy a magyar labdarúgó válogatott folyamatos fejlődést mutat. 2016.06.14.-én bebizonyította azt is, itt kérem remek sportolók alkotnak kiváló csapategységet és ezzel bárkinek a dolgát képesek megnehezíteni.

Nem lehet fél vállról venni, lebecsülni őket, mert aki így tesz, az csúnyán megszívja!

Azonban a nagy eufória ellenére sem feledkezhetünk el néhány továbbra is fejlesztendő területről, az osztrák meccs tanulságairól, amelyek kiigazításra várnak a következő meccseken.

Merthogy kedd este játékosaink nyilván ünnepeltek egy sort, de a norvég és osztrák példa is azt mutatja, érdemes két lábbal a földön állni. Gyorsan el kell felejteni ezt a 2-0-ás győzelmet és szerda reggeltől már Izlandra kell fókuszálni.

Már csak azért is, mert Lars Lägerback csapata ezek után egészen biztosan nem kezeli le a magyar válogatottat.