Első továbbjutók a szerencsés franciák

Mázlisták a francia focisták. Nem kicsit, nagyon!
Kapcsolódó cikkek

Az első Európa-bajnoki találkozójukat a 89. percben lőtt góllal nyerték meg, majd pedig a második Eb-meccsen a 90. percben szerezték meg a vezetést és ezt követte egy újabb gól a hosszabbításban. Ezzel a két győzelemmel és a maximális pontszámmal csoportelső a házigazda együttes és egyben az Európa-bajnokság első továbbjutója is a francia nemzeti csapat.

Cserébe viszont az albánokat nagyon alaposan elkerüli a szerencse. A franciák elleni mérkőzésen úgy kaptak ki, ahogyan, előtte pedig a svájciak elleni találkozó utolsó perceiben – 1-0-s állásnál – kihagytak egy hatalmas ziccert és nem szereztek pontot. Lehetne akár több pontjuk is, de vannak annyira szerencsétlenek, hogy két forduló után nulla ponttal és nulla szerzett góllal csoportutolsók legyenek.

És amennyiben így szerencsétlenkednek a továbbiakban is, akkor még ezen a héten – a vasárnapi mérkőzés után – búcsúzni fognak a kontinensbajnokságtól.

A franciák azt a teljesítményt nyújtották, mint amit vártam tőlük. Vagyis nem akartak látványos produkciót nyújtani, hanem ismét megelégedtek a lötyögéssel. Akárcsak az előző mérkőzésükön. Persze, utólag lehet okoskodni, hogy ezúttal is őket igazolta minden, s a két győzelemmel már csoportelsők és biztos továbbjutók, nincs itt semmi látnivaló, odébb lehet menni, stb. Szerintem egyetlen egy dolog nagyon-nagyon sokat elárul az albánok elleni francia produkcióról: a 90. percbeli akció volt az első olyan kísérlet, amelyik eltalálta a kaput. A franciákért szurkolóknak nyilván örömteli volt a dolog, hiszen kedvenc csapatuk első kaput eltaláló támadása gólt eredményezett, viszont a többi focirajongó mást gondolhat a házigazdák produkciójáról. Például azt, hogy az elsőtől az utolsó percig gólképtelennek voltak az agyonsztárolt franciák.

Az első félidő pocsék volt, s jobbára csak egyetlen szép momentuma volt, éspedig az, amikor  Coman nagyon beültette a hintába Kukelit. Vagy, ha így jobban tetszik, elzavarta gyufáért. A második félidő összehasonlíthatatlanul jobb volt az elsőnél (mondjuk, azt könnyű volt túlszárnyalni), majdnem felborult a pálya, ám az albánok hozták az előzetesen várt lelkes játékot és hősiességet, de vannak annyira szerencsétlenek, hogy még így is pórul járták és még a végső sípszó előtt átment rajtuk az úthenger.

A volánnál pedig ugyanaz a focista ült, mint aki a franciák első meccsén is: Payet!