Hírek

Bernd Storck: a magyar játékosok a németekkel is felveszik a versenyt

Szövetségi kapitányunk egy német futball-szaklapnak adott interjúban fogalmazta meg véleményét a magyar labdarúgással és az általános gondolkodással kapcsolatban.
Korábban a témában:

A német 11freunde.de futball-portál az Európa-bajnokság magyar sikerei kapcsán interjút készített Bernd Storckkal aki saját példáján keresztül vetíti le, a futballhoz szerencse kell, “jókor kell a jó helyen lenni”.

Storck emlékeztetett, tizennégy éven át dolgozott Jürgen Röber mellett másodedzőkényt a Bundesligában, de amikor szeretett volna feljebb lépni, azonban erre Németországban nem kapott lehetőséget. Ezért ment Kazahsztánba, ahol U21-es és nemzeti válogatottal elért sikerei után sem kínáltak neki pozíciót, még harmadosztályú klubban sem.

Magyarázata szerint sportigazgatóként épp kéznél volt, így szerencse kellett ahhoz is, hogy Dárdai Pál után ő legyen a szövetségi kapitány és ahhoz is, hogy első mérkőzésén nem veszítették el a Románia elleni találkozót.

Ha az Eb-selejtező nem sikerült nem hiszem, hogy 2018-ig meghosszabbítják a szerződésemet és együtt dolgozhatok a magyar válogatottal

– mondta el Bernd Storck.

Storck manapság is a Jürgen Röber mellett megszerzett tapasztalatokat, az edzőkollégától tanult praktikákat alkalmazza:

minden mérkőzés előtt minden részletre kiterjedően elemzik az ellenfél játékosait, stratégiáját, tervez készítenek. Edzőként napi 24 órát dolgoznak és ha kell, az éjjel közepén is felhívja segédedzőjét, ha egyeztetni akar vele.

Szövetségi kapitányunk legnagyobb gondja a félelem, a szkeptikusság és a kishitűség.

Egész egyszerűen folyamatosan sulykolni kellett a játékosokba, hogy “legyenek bátrak, nézzenek az ellenfél szemébe, viseljétek büszkén a mezt.

Storck a félelem okát a múltban látja:

Puskás Magyarországon még mindig annyira jelen van, hogy nem valamelyik mai sztár arcképével reklámozzák a sört, hanem még mindig a Száguldó Őrnagyéval, ami Németországban elképzelhetetlen. Úgy látja, a nagy eredményeknek, a túlzó tiszteletnek is lehet gátló hatása.

Nem csoda, ha eztán szövetségi kapitányunk kritikusan nyilatkozott a magyar mentalitásról. Szerinte

a közvéleményben evidencia, hogy a magyar játékosok nem mozognak eleget, pedig tesztek mutatják, hogy ebben akár a németekkel is felveszik a versenyt. Az edző szerint nem is az a lényeg, hogy mennyire gyorsak a magyarok, hanem “a pozitív és győztes gondolkodás, az önbizalom.

Storck problémaként említi azt is, hogy a magyar klubok nem fordítanak kellő figyelmet az utánpótlás kinevelésére.

Éppen ezért a beszélgetésben hangsúlyozza:

Óriási eredmény az Eb-szereplés, mivel a magyar válogatott piaci értéke a legalacsonyabb az összes csapat közül. Magyarországon sokan úgy látják, hogy könnyű csoportba kerültünk, könnyű legyőzni például Ausztriát, holott az osztrák válogatott 23 játékosából 22 külföldön, a német Bundesligában, Angliában játszik. A magyar válogatottban ezzel szemben sok a hazai játékos, akiknek nincs, vagy nagyon kevés volt eddig a nemzetközi rutin, hiszen klubjaik – például a Ferencváros vagy a Videoton – már az Európa Liga selejtezőjében kiestek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.