Hírek

Marc Wilmots: Majdnem én lettem a magyar kapitány

A magyarok elleni Eb-nyolcaddöntőre készülő belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marc Wilmots nyilatkozott az RTBF televíziónak és mikor a vasárnapi meccsről kérdezték azt mondta:

Majdnem én lettem évekkel ezelőtt a magyar válogatott kapitánya. Megkeresett a szövetség elnöke, így figyelni kezdtem a játékosaikat, meg a fiatalokat, mint például Németh Krisztián. Az egy jó korosztály volt

– mondta Wilmots, aki azt nem fejtette ki, miért nem ő vette át végül a csapat irányítását. Némethnek Várhidi Péter küldött először meghívót, majd Erwin Koeman is beválogatta, a holland szakember irányítása alatt debütált a felnőtt csapatban 2010-ben.

Wilmots úgy folytatta, nem lepte meg őt, hogy a nyolcaddöntőbe jutott a magyar válogatott. Megfelelő arányban vannak fiatal és rutinos játékosok a csapatban, és megvannak a fegyvereink a támadó együttesek ellen.

Óvatosnak kell lennünk, az sem kizárt, hogy 90 percnél hosszabb lesz a meccs. A pillanatnyi forma dönt majd.

(via L’Equipe)

Olvasói sztorik