A sikernek furcsa a pszichológiája. Sportágtól függetlenül. Labdarúgásban is. A sportoló euforikus állapotba kerül, amit az első átalvatlan, örömteli éjszaka után kiürülés követ. Testi, lelki fáradtság, ami becsapósan könnyed érzés, egyfajta lebegő állapot. Mintha csak külső szemlélője lennél az eseményeknek, holott épp te vagy az origó. Miközben körülötted kétszáz kilométeres sebességgel forog a szél, repül minden, ami mozdítható, a ciklon középpontjában szélcsend van és nyugalom. Üresség.
Jelentős sportsiker után pár napon belül ezért szinte lehetetlen száz százalékot nyújtani. Példának okáért az a vívó, aki az olimpián egyéniben maradandót alkot, nyer, vagy érmes, annak a csapatversenyen rendre nem úgy forog a pengéje, ahogy szeretné. Már-már törvényszerűen betlizik, csapata egyik leggyengébbike lesz. Az agy leadja az utasítást, mégis a kéz kicsit lassabban, kicsit pontatlanabbul teljesít, és az már nem elegendő az üdvösséghez.
Valami ilyesmi érződött a magyar labdarúgó válogatotton is a vasárnapi vesztes nyolcaddöntő (Magyarország – Belgium 0-4) első félidejében. Azzal, hogy Bernd Storck csapata elsőként jutott tovább az F-csoportból felülírt mindenféle előzetes várakozást. Még a legoptimistábbakat is. Alighanem jó néhány futballistánkét is.
Bár az agy tudja, hogy menni kell, és Toulouse-ban tolta is mindenki, ahogy a csövön kifért, de valahogy csak nem akart úgy összejönni a csapatszintű védekezés és támadás, ahogy az elmúlt öt tétmeccsen. Apró kicsi nüanszok hiányoztak. Dárdai Pál megmondta:
Ha egy kicsit hosszabbak, egy kicsit szélesebbek vagyunk védekezésben a kelleténél, nem vagyunk olyan fittek, mint eddig, akkor gond van.
Vasárnap este kicsit hosszabbak voltunk, kicsit szélesebbek és kicsit fáradtabbak. Testben, lélekben egyaránt. Három, eddig egyetlen magyar játékos által sem megtapasztalt stresszhelyzet után a negyediket már nem sikerült magas szinten megoldani.
Az első gólnál bealudtunk kicsit, majd a belgák köszönték szépen, átadták a területet és csak arra figyeltek, hogy Nagy Ádám és, vagy Gera Zoltán ne tudja kedvére szervezni a játékot. Ennek ellenére 90 perc alatt tizenhat lövéssel próbálkoztunk, ami magyar csapat esetében kimondottan magas szám – különösen a világranglista második helyezettje ellen.
De sokkal erősebb ellenfél esetében, mint a belgák száztíz százalék kell, no és az sem árt, ha a szerencse is veled van. Ezúttal azonban Fortuna is elengedte a kezünket.
Taktikai hiba, öngyilkosság volt a hajrában átállni három védőre. Fel kellett volna mérni, milyen gyors játékosokkal rendelkezik az ellenfél. A belgák edzésgyakorlatokat tudtak ellenünk kivitelezni, sőt ezeket gólokkal fejezték be
– értékelt a rangado.hu oldalon a mérkőzés után Vass László, az MTK másodedzője.
Leszámítva a “fel kellett volna mérni” passzust – ezt meg sem érdemes hallani, mert a válogatott szakmai stábja többször bizonyította, minden apró részletre felkészül -, Csank János egykori hűséges “fegyverhordozójának” szakmai meglátása alapjában igaz is lehetne.
Szerencsére utóbbi ül a válogatott kispadján. Míg itthon a kudarckerülés az úr, a német vonal a sikerorientáltságot oltotta belénk. Így ahelyett, hogy a nagy zakó elkerülése érdekében “őrizgettük volna az 1-0-ás vereséget”, az egyenlítés érdekében megpróbáltunk támadásokat vezetni. A belgák sokkal jobbak voltak eleinte, szünetben mégnem az” ússzuk meg valahogy a nagy verést” utasítás érkezett, hanem csere annak érdekében, hogy a második félidőben ugyan úgy futballoztunk, ahogy eddig is tettük az Európa-bajnokságon,
A BBC szakértője Vassal ellentétben pont értékként kezeli ezt. Hogy támadtunk, és hogy a második félidőben Szalai Ádám fejese, Pintér Ádám, Dzsudzsák Balázs vagy Juhász Roland szép lövése akár a hálóban is kiköthetett volna.
Ha ezek közül a helyzetek közül valamelyik góllal ér véget, akár egész más mérkőzésről és végeredményről számolunk be most
– írta a brit közszolgálati híroldal.
A mérkőzés és az egész Európa-bajnokság értékelésénél kapaszkodjunk hát inkább ebbe: ki lehet kapni nagy gólaránnyal úgy is, mint ahogy a szlovákok tették a németek ellen és úgy is, ahogy mi.
Válogatottunk mindent megtett az egyenlítés, a továbbjutás érdekében, a szlovákok várták a lassú, de biztos halált. Mi meg inkább élvezetes, lüktető, mindkét kapu előtt számos gólhelyzettel tarkított meccset játszottunk a világranglista második helyezettjével, az Eb egyik favoritjával, ahol a végén az erősebb, a rutinosabb csapat az utolsó 15 percben kihasználta a kinyíló, végül már három csatárral rohamozó magyar csapat adta területet és eldöntötte a mérkőzést.
Látni kell, Bernd Storck minden körülmények között nyerni akar. Nem elégszik meg a szimpatikus vesztes szerepével. Ennek érdekében elfogadtatta a válogatottal azt, amire az utóbbi évtizedekben senki nem volt képes: attól, hogy az ellenfél játékosainak összértéke sokszorosa a mienknek, minden előzetes mutató szerint jobb nálunk és a fogadóirodák oddsai is egyértelműsítik, nem mi vagyunk a favoritok, még lehet keresnivalónk ellene.
Dárdai érkezés óta a pozitív szemlélet és a profi körülmények közt zajló tervszerű munka, a bizalom adja a sikerhez a muníciót. Játékunk ettől tudott mérkőzésről mérkőzésre fejlődést mutatni. Az utolsó 4-0 ellenére. Ebben rejlik a siker titka a jövőre nézve is.
