A magyar ultrák nyerték az Eb-t

Számos nemzet ultrái képviseltették magukat Franciaországban, egy részük megelégedett az alapsporttal, vagyis a karakteres szurkolással, amit a dalmát harcosok pirotechnikai bemutatóval, a szbornaja hívei és az oroszlánosok késeléses tömegverekedéssel turbóztak, sőt utóbbiak román kölkök megaprózásában is örömüket lelték.

De mindez csupán a pillanat művészete, kortárs színház, semmi több, amint július tizedikén Párizsban elhangzik a hármas sípszó, és elmúlik az utolsó éjjel, csak emléke marad.

Maradandó kell. Ami akkor is hirdeti a létezést, mikor már odahaza éli hétköznapjait a csúcsdrukker.

Szerencsére kínálkozik megoldás: az ultramatrica.

Az ultramatrica az ultrakitartás szimbóluma: minőségi matériából készül, bírja az esőt, megküzd az UV-val, lekaparhatatlan, elég egy simítás, és akár évekre szervül közlekedési táblára, fémoszlopra, otthonosan érzi magát stadionban, köztéren, tömegközlekedési eszközön, hídon, nyilvános vécében épp úgy, mint világörökségi műemléken.

Az ultramatrica nyomot hagy maga után. Brutális köztisztasági beavatkozás (ultrázás) ugyan képes eltávolítani a felszíni, információt hordozó réteget, de a ragacsos fehér alap marad, míg oszlop az oszlop.

Az idehaza egymás ellen harcoló, egymást gyalázó magyar ultrák Franciaországban példás szövetségbe forrtak, viszonylag egységes testfelépítésüket uniformizált ruházattal fedték, közösen buzdították a csapatot, és még véletlenül sem hangzott fel se egy „lila kurva”, se egy „szar Fradi”, se egy „csak a színesféééém”.

Klubtrikót alig láttunk, tán ha tíz Fradi-mez jött szembe velünk a két hét alatt, a matricázás viszont teret engedett némi szólózásnak.

Föltűnő az NB III. Nyugati csoportjában vitézkedő III. kerületei Torna és Vívó Egylet fanatikusainak aktív matricajelenléte.

Íme tőlük egy konzervatív megoldás.

És íme egy alkalmi, mely gyorscsirkézde kezdőbetűiben fedezi fel önmagát.

Idegenben derekas teljesítmény ez egy aprócska csapattól, különösen, ha rögzítjük: az óbudaiakat egyedül az újpestiek matricázták túl.

A kreatív lilák ragasztottak helyes kis víztornyosat:

Minimálartszosat:

Meg olyat is, melyen bizonyára tervezőszerkesztői indiszponáltság miatt a minőség színe mellett (alatt) a honi állati fehérje feldolgozó vállalatot is reklámozzák.

A kapkodásnak tudjuk be, hogy a felhelyezés néhány helyszínen nem tökéletes.

Másutt viszont mobilvízmérték használatára utaló tüchtigség harmonizál szigorú kompozícióval.

A műértőknek extra örömöt kínálnak a közös felületről replikázó szimbólumok. Íme egy az Európa bajnokság logójára szertelenül föllehelt duplikátum, mely képes két tenyérnyi  felületbe sűríteni csapatot, hazát, trianoni tragédiát, édes Erdélyt, irredentizmust. A kompozíciónak az alsó sora a csúcsa: a kontinens futballünnepén, Franciaországban plasztiktábláról románul üzenni a világnak kétségtelenül truváj.

Az elvileg évtizedek óta nem is létező Szolnoki Olajbányász SE toulouni felbukkanása a forduló meglepetése. A digitális univerzum szerint az egyesület utoljára az 1976-77-es szezonban szerepelt, méghozzá a megye egyben, ám pontot nem szerzett. Hogy miként lett ebből a kommunizmus alatt született klubból a sarlókalapácsot megtagadó rendszerváltó társaság, az a világ rejtélye.

Sportrovatunk kiderítette, hogy a “first line” a Szolnoki Olaj KK néven futó kosárlabdacsapat ultráinak neve, melynek tagjai Olaj tábor címke alatt kivételesen focira hakniztak.

A 2009-ben alakult Carpathian Brigade ’09 a magyar válogatottért alakult ultraformáció, ők a híres feketepólósok; az ő matricájuk dicséretes visszafogottsággal a logójukat ábrázolja.

A föntiek tükrében bátran kijelenthető: ultramatricafronton Magyarország Eb-győztes.

A második hely a szintén atomerős oroszoké.

Moszkvából négy klub is sztikkerezett: a vasutas Lokomotív, a honvédségi CSZKA, a Szpartak, valamint a Torpedó.

A Loko vasutas klub a mérsékelt égövből, és bár hálidé van, nem teljesen értjük, hogyan kerül hasmánt sikló ejtőernyősük a tengerparti pálmafák közé.

A CSZKA nem titkolja ideológiafüggőségét, azt helyezi középre, aminek középen a helye.

A Szpartak az orosz főváros legnépszerűbb csapata, így indokolt a modellből sugárzó csöndes magabiztosság, amit csak erősít, hogy egy biztonsági kamera piktogramja alól figyeli a helyi enteriőrt.

Az autógyári Torpedóval kapcsolatban pedig jegyezzük fel: a korszerű harcosok mellett az ősi tipográfiáért rajongókat is célcsoportnak tekinti.

A szentpétervári fanokról tudható, hogy nem barátkozni jöttek.

A voronyezsi fáklya (fakel) inkognitós hordozói pedig arról számolnak be tekintetükkel, hogy az övéik rárepültek az Eb-re.

A két élnemzet (magyar és orosz) után sokáig semmi. A bronzért anyázó svédeket, szlovákokat és osztrákokat egy-egy vérszegény klubmatrica képviselte az ultraseregszemlén, ráadásul nem is mind friss ragasztás.

Példaértékű viszont, ahogy az Eb-ről lemaradó szlovénok bemutatnak a világnak.

A kreativitásért járó különdíj oroszföldre kerül.

A rengeteg tesztoszteronos, kombatáns matrica után felüdülés az egyesült moszkvai ultrák játszótéri hangulatú naklejkája, bár azok a medvefogak nem ígérnek sok jót.

A végére hagytuk magyar kedvencünket, a sárvári ultrák esszenciális vinyettáját, mely kedélyes sutasággal mutatja, hogy sapka mögé dugott szemmel is lehet ha nem is világot látni, de legalább világot járni.