Hírek

Nem kapkodják el a belgák a döntést Wilmotsról

A belga labdarúgó-válogatott pénteken 3-1-re kikapott Walestől a franciaországi Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Az együttes így a 2014-es világbajnoksághoz hasonlóan ismét a legjobb nyolc között búcsúzott.

Ezt az eredményt sok helyen elfogadnák, de sokan úgy vélekednek – köztük Thibaut Courtois kapus is –, hogy a vereség Marc Wilmots szövetségi kapitánya hibája.

A trénert már sok kritika érte, általános vélekedés, hogy jobb a csapat, mint az edző, csak ennek köszönhető, hogy az Eb előtt legmagasabban jegyzett európai válogatott részsikereket elér. A belga szövetségben már téma volt Wilmots jövője, de nem jutottak semmire még.

Egyeztettünk az elnökkel és a szakmai igazgatóval, de nem akarunk elhamarkodott döntést hozni. A következő hetekben kielemezzük a válogatott teljesítményt, ha pedig döntöttünk, azt nyilvánosságra hozzuk. De ez nem a következő napokban lesz

– írták a közleményükben.

A meccs után a szakvezető sem kívánt a jövőjéről beszélni. Azt mondta, sok benne még az adrenalin, majd higgadt fejjel ő is átgondolja a történteket.

Olvasói sztorik