Hírek

Pintér Attila zokon vette, hogy nem gratuláltak neki a sikeres Eb-szerepléshez

Korábban a témában:

Pintér Attila a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a haon.hu-nak öntötte ki a szívét. Az Eb-selejtezősorozatnak az 50 éves szakemberrel a padon futottak neki a mieink, a portál gratulált a mesternek, aki így reagált:

Köszönöm, hogy legalább önöktől megkaptam azt, ami az enyém. A keret nyolcvan százalékával dolgoztam, talán csak Király Gábor, Kleinheisler László és Nagy Ádám nem volt a kezem alatt.

A jelenlegi mezőkövesdi vezetőedző arról is szót ejtett, fájt neki, hogy az északírek elleni mérkőzés után elfelejtették.

Sok hónappal ezelőtt, a csoportselejtező első fordulójában, az északírektől Budapesten elszenvedett vereség után leírtak, elfelejtettek. Erről csak annyit, hogy aki élt és mozgott, azt a szakembert vagy vezetőt kivitték Franciaországba, az Európa-bajnokság huszonnégyes döntőjére, engem senki sem hívott fel, tőlem senki sem kérdezte meg, hogy esetleg lenne-e kedvem velük tartani.

A szakvezető, elmondása szerint túltette magát a történteken, most már frissen feljutott csapatával akar helytállni az OTP Bank Ligában.

Ez van… Gratulálok mindenkinek, én pedig nagyon jól érzem magam Mezőkövesden, ahol valamennyiünkre nagy feladat vár.

A Mezőkövesd július 17-én a szintén újonc Gyirmót ellen kezdi meg szereplését az NB I-ben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.