Hírek

Eljött a döntő napja: Ronaldóék Griezmannék ellen

  • A Stade de France-ban 21 órakor kezdődik a döntő
  • Mark Clattenburg vezeti
  • Franciaország 2000 után ismét odahaza nyerhet Eb-t
  • Griezmann gólkirály lehet
  • Cristiano Ronaldo végleg bejelentkezhet az Aranylabdáért
  • Renato Sanches a legfiatalabb Eb-döntős
  • Több ezer rendőr felügyeli a rendet Párizsban

A házigazda Franciaország egy olyan csapat ellen vívja a döntőt, amelyik ellen a magyar válogatott 3-3-as döntetlen ért el, és amely a csoportmérkőzések során a harmadik helyen jutott tovább.

Erős mondattal indítottuk a felvezető cikkünket, nem véletlenül. Sok kritika érte ugyanis Portugáliát, hiszen 5 mérkőzést sem tudott megnyerni a rendes játékidőben, mire az elődöntőben Wales ellen végül ez sikerült neki.

Cristiano Ronaldo viszont a lehető legjobbkor lépett elő főszereplővé, így 2004 után, amikor odahaza játszottak döntőt, amelyet Görögország ellen elveszítettek, ismét Az Európa-bajnoki címért játszhatnak.

Nézzünk egy lehetséges kezdőcsapatot!

Portugália így állhat fel a döntőben

Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, Guerreiro – William Carvalho, Adrien, João Mário, Renato Sanches – Nani, Cristiano Ronaldo

Pepe játéka sérülés miatt kérdéses (kihagyta az elődöntőt is), a többiek viszont egészségesek. Renato Sanches is, akiről a hétvégére végérvényesen kiderült, hogy valóban 18 éves.

Fernando Santos, a portugálok szövetségi kapitánya így várja a döntőt:

Korábban már elmondtam, a célunk az volt az Eb előtt, hogy döntőt játsszunk, és megnyerjük azt. Hiszünk a sikerben, mert Portugália népét boldoggá szeretnénk tenni. Azt szeretnénk, ha ünnepelnének a portugál emberek. Nem hiszem, hogy ki kellene emelnem a franciák játékából bármit is, mindannyian tudjuk, kiválóan játszanak. Az elejétől fogva mondtam, három favoritja van az Eb-nek: Franciaország, Spanyolország és Németország. Emellett vannak válogatottak, akik pályáznak a címre, köztük Portugália.

Ha egy-egy emberre koncentrálnánk a francia csapatból, akkor bárki miatt aggódhatnánk. Mindannyian topjátékosok, akik szerte a világban a legjobb klubokban játszanak. Nyilván bárki eldönthet egy meccset, de ez igaz a portugál csapatra is.

Franciaország az utolsó 10 mérkőzését megnyerte Portugália ellen, ez a sikerszéria 1975-ig vezethető vissza.

Kik futhatnak ki francia mezben a pályára?

Ez lehet Franciaország kezdőcsapata

Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Pogba, Matuidi – Sissoko, Griezmann, Payet – Giroud.

Didier Deschamps előzetese az Eb döntője előtt:

Megvan a lehetőségünk, hogy Európa legjobbjai legyünk. Ki kell használnunk az esélyt. Mindegy, hogy 18, 20 vagy akárhány éves vagy, ez egy óriási esély, és ezt kell szem előtt tartani, nem azt, hogy majd a jövőben mi lesz. A játékosok tudják, hogy kivételezett helyzetben vannak, hiszen Párizsban, a Stade de France-ban lehetnek Európa-bajnokok. Nem hiszem, hogy nagyon a taktikáról kellene beszélni az elődöntő után, az volt a legfontosabb, hogy regenerálódjunk. Ezzel együtt a játékosok készen állnak.

Sosem beszélek a múltról. Az, hogy 2000-ben Európa-bajnok lettem, személyesen sokat jelent, a pályafutásm fontos része, de az a múlt. A fontos az, ami most történik. Portugália nagyszerű csapat, tele klasszissal, nem a véletlen műve, hogy döntőbe jutott. Ahogyan mi is, úgy ők is kemény kritikákat kaptak a torna elején, de ahogyan mi is, ők is eljutottak a döntőig. Tapasztalt csapat, amelyik alkalmazkodik az aktuális ellenfeléhez. Kemény, nagyszerű meccsre számítok.

Többen (mint például bloggerünk) is a két 7-es, Cristiano Ronaldo és Antoine Griezmann párharcára húzzák fel a döntőt, nem véletlenül. Az Atletico Madrid és a Real Madrid két szuperklasszisa másodszor csap össze idén egy fináléban, hiszen a Bajnokok Ligája döntőjében már összefutottak, akkor Ronaldo örülhetett, mellesleg Griezmann büntetőt hibázott. Ez semmit sem jelent, például Eric Cantona számára, aki hősként írja le a kölyökarcú támadót legújabb videójában.

A mérkőzést az angol Mark Clattenburg vezeti, Kassai Viktor negyedik játékvezetőként közreműködik majd a döntőben.

Párizsban hatalmas biztonsági intézkedések lesznek a döntő előtt, alatt és után, több ezer rendőr és csendőr vigyáz a biztonságra a Stade de France és a Champs-Elyssées környékén.

Olvasói sztorik