Élő Meccsek

Ronaldo korai sérülése után, hosszabbításban lett Európa-bajnok Portugália

A portugál labdarúgó-válogatott története első Európa-bajnoki címét ünnepelheti. Cristiano Ronaldót már a 25. percben le kellett cserélni.

A vasárnapi döntő előtt az volt a kérdés, hogy Franciaország harmadszor, vagy Portugália először? Merthogy bármennyire is meglepő, a luzitán válogatott még sosem diadalmaskodott az Európa-bajnokságon, sőt, döntőben is csak egyszer jártak korábban, a 2004-es hazai rendezésű tornán, amikor Görögország győzött végül.

Ami a vasárnap esti meccset illeti, nem indult valami jól Portugália számára, Cristiano Ronaldo már a meccs elején rúgást kapott a térdére, kétszer is ápolni kellett, de nem tudta folytatni. A 25. percben lecserélték.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az első 45 percben egy nagyobb helyzet volt, Griezmann fejese, azt védte Patrício. Később ugyanő Sissoko távoli löketét is hárítani tudta.

A második játékrész kezdetén nem vállaltak túl sok kockázatot a csapatok. Coman beállítása volt az a húzás, ami lendített a franciák játékán, a 66. percben épp ő ívelte a labdát Griezmann fejére, az Eb gólkirálya azonban nagy helyzetben a kapu fölé fejelt. A franciák a rendes játékidő utolsó perceiben megnyerhették volna a meccset, Gignac azonban a kapufára lőtt.

A hosszabbításban már inkább a portugálok játszottak jobban, Guerrerirónak volt is egy keresztlécen csattanó szabadrúgása, majd a cserecsatár, Éder a 109. percben pedig gondolt egyet, 21 méterről lőtt, a labda pedig az alsó sarokban kötött ki. A franciák nyomtak a hajrában, de egy veszélyes Martial-lövésen kívül semmit sem tudtak felmutatni.

Éder gólja:

Portugália így megnyerte első Európa-bajnoki címét. Az a Portugália, amelyiket a magyarokkal azonos F csoportban még a kiesés szele is meglegyintett.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A finálénak egyébként magyar résztvevője is volt: a meccset az angol Mark Clattenburg vezette, a tartalék játékvezető Kassai Viktor volt.

Franciaország 1984-ben Eb-t, 1998-ban vb-t nyert hazai pályán, ezúttal nem sikerült házigazdaként a csúcsra jutniuk.

Eredmény – Európa-bajnokság, döntő

Stade de France (Párizs), vezette: Mark Clattenburg (angol)

Portugália – Franciaország 1-0 (0-0)

Portugália: Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, Guerreiro – W. Carvalho – Sanches (Éder, 79.), Silva (Moutinho, 66.), J. Mario – Nani, Ronaldo (Quaresma, 25.) Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Franciaország: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Sissoko (Martial, 110.), Pogba, Matuidi, Payet (Coman, 58.) – Griezmann, Giroud (Gignac, 78.) Szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Gólszerző: Éder (109.)

Sárga lap: Cédric (34.), J. Mario (62.), Guerreiro (96.), Carvalho (99.), Fonte (109.), Patrício (120+2.) illetve Umtiti (81.), Matuidi (97.), Pogba (115.)

Piros lap:

Itt a DRÁMA

Cristiano Ronaldo kapott egy rúgást a térdére korábban Payet-től, ami után a térdét fájlalta. Folytatta a játékot, de most sírva leült a földre, lehet ennyi volt?

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Egy TÉNYLEG nagy helyzet

Pepe hagyta el a labdát, Payet ívelt középre, Griezmann fejesét azonban kitornászta Patrício. A szöglet után Giroud bólintott kapura, a labda középre ment, a kapus magabiztosan védett.

Egy lelátóra bombázott lövéssel válaszoltak a franciák

A középre ívelt labdát Fonte fejelte ki középre, Sissoko rádőlt, de nem eléggé, ez is nagyon fölé. Utána Sissoko cselezte át magát a portugál középpályán, a helyzet vége egy Griezmann-lövés volt, az meg mellé ment.

Ott az első helyzet

Azt azért nem mondanám, hogy a franciák nekiestek az ellenfelüknek, de ők voltak a kezdeményezőbbek a meccs elején. Az első helyzetecske azonban a portugáloké, Nani kapott fantasztikus labdát, mellel maga elé tette, de csúnyán fölé bombázott.

Megy a meccs!

És akkor elkezdődött a finálé! A vörösben játszó portugálok kezdtek, a franciák kékben vannak.

Himnuszok

Előbb a portugál, majd a francia. Utóbbi vélhetően hangosabb lesz,

Orbán Viktor a házban!

A magyar miniszterelnök is szerepel a VIP-vendégek listáján. Ha kíváncsi vagy, kik vannak még rajta, nem kell mást tenned, mint IDE kattintani.

A franciák harmadszor vagy a portugálok először?

A házigazda franciák az élen álló németeket és spanyolokat utolérve harmadszor, míg döntőbeli ellenfelük, a portugálok először nyerhetik meg a labdarúgó Európa-bajnokságot. Az pedig negyedszer fordulhat elő, hogy az Eb-házigazda diadalmaskodik: ez a bravúr legutóbb 1984-ben éppen a franciáknak sikerült, akik az 1998-as világbajnokságot is rendezőként nyerték meg.

A kontinensviadalok történetében korábban még a spanyolok 1964-ben és az olaszok 1968-ban ünnepelhettek hazai pályán.

Olvasói sztorik