A portugál edzők valamit nagyon máshogy látnak és tudnak a futballból, mint a magyarok. De szerencsére nekünk van egy németünk. Ebben bízunk.
Merthogy a portugál edzők gondolkodásmódja, felkészültsége eredményeképpen évtizedek óta ontják a jobbnál jobb labdarúgókat, akik közül nem egy – Eusébio, Figo, Cristiano Ronaldo – világklasszis kategória. A magyarok meg nem. Ennek logikus következménye, hogy velünk ellentétben edzőik is a legkeresettebbek közé tartoznak a nemzetközi futballpiacon.
A portugál futballstílus a skót futballgyökerek egyik leágazásához, a latin labdarúgó kultúrkörhöz tartozik. Stílusjellemzői, a futball művészi felfogása, a játék szeretete, élvezete, a széles technikai repertoár, amely a játék során korlátlan mozgásszabadságot biztosít a játékosnak, ahol nem ritka a közönséget elkápráztató látványelemek, cselek alkalmazása.
Portugália mindig is a világ egyik legerősebb válogatottjával rendelkezett. Valamiért azonban a nagy eredmény, a győzelem évtizedek óta elmarad, holott válogatott játékosai kvalitását tekintve szinte egytől-egyig a nemzetközi átlag feletti kategóriát képviselik.
1966-ban Eusebióval is „csak” vb-bronzig jutottak, míg a Luís Figo, Rui Costa, Fernando Couto és Paulo Sousa nevével fémjelzett Aranygeneráció is csak utánpótlás világversenyt tudott nyerni (1989,1991). Felnőtt szinten a 2000-es Európa-bajnokságon egy emlékezetes elődöntőn Abel Xavier keze és a franciák ütötték el őket a finálétól, a 2004-esen pedig a meglepetéscsapat, a görögök fosztották meg őket az aranytól. Két évvel később már az ifjú Cristiano Ronaldóval felállva ismét Franciaország ütötte el Portugáliát a világbajnoki döntőtől, majd a bronzmeccset is elbukták a németekkel szemben.
Relatív eredménytelenségük oka abban keresendő, hogy nem tudnak kibújni a bőrükből. Játékukban az egyén szerepe dominánsabb a kelleténél. Így gyakran még az az ellenfél is képes megszorongatni, legyőzni őket, aki ugyan gyengébb játékerőt képvisel, de csapatként, taktikai fegyelem terén felülmúlja őket.
Portugáliával szemben az ellenfelek többsége átadja a területet és gyors kontratámadásokat vezet. Így többnyire felállt fal ellen kell játszanak és erre vezethető vissza, a lassan portugál betegségnek tekinthető vészes gólszegénységük.
Portugália Franciaországban sem kezdett be. Sőt. Pillanatnyilag két ponttal szerénykedik csoportunk harmadik helyén. Miközben mi már biztos továbbjutóként négy ponttal vezetjük a csoportot, ők alapvetően győzelmi, de minimum pontszerzési kényszer alatt játszanak, hiszen a csoportból való továbbjutásuk csak így vehető biztosra.
Mi várható?
Az F-csoport szerdai mérkőzésén az extraklasszisok nélkül felálló, de egyre stabilabban, összeszokottabban és olykor már valóban játszó magyar válogatott csap össze a kiemelkedő játékos egyéniségekkel rendelkező, de formáját tekintve rendkívül hektikus futballt játszó Portugáliával.
Együttesünk a kedvező helyzete ellenére sem dőlhet ugyanis hátra. Nem teheti meg. Ha egy olyan, nemzetközi mércével nézve közepes játékerőt képviselő csapat, mint a magyar elkapja a fonalat – márpedig elkapta -, majd szándékosan elereszti, és elkezd taktikázni, az nem szokott jót szülni.
Meglehet, Bernd Storck néhány helyen változtat majd a kezdőn, pihenteti például Gerát, de ennek ellenére sem izlandi-bekkeléssel, hanem alapvetően a labda birtoklásával igyekszik majd megfékezni, lelassítani a portugál támadásokat.
A magyar labdarúgó válogatott játékán az osztrákok elleni találkozón is látszottak már ennek a felfogásnak a jelei. Izland ellen még inkább. Csak míg Izland ellen a labdabirtoklást támadó eszközként alkalmazta Bernd Storck, szerda este minden bizonnyal védekező eszközként próbálja felhasználni a portugálokkal szemben.
Csapatunk Dárdai Pál kinevezése óta tartó folyamatos fejlődésének egy újabb lépcsőfokára léphet, ha egy olyan szintű válogatott ellen, mint Portugália, sikerül csapatjátékkal ellensúlyoznunk az ellenfél sztárjátékosainak extraklasszisát.
Többek közt ezért sem érdemes taktikázni és számolgatni, hogy hányadik helyen érdemes továbbjutnunk. Tegyünk bele mindent ebbe a mérkőzésbe is, aztán meglátjuk mire lesz elég.
