Csütörtök este Németország – Franciaország mérkőzést rendeztek az Európa-bajnokság elődöntőjében. A házigazdák a világbajnok ellen harcolhatták ki a fináléba jutást. Az szerdán biztossá vált, hogy Portugália lesz az ellenfél a döntőben, hiszen a luzitánok 2-0-ra legyőzték Wales válogatottját szerdán.
Az örökmérleg alapján jobban állt az aktuális házigazda, hiszen 12 győzelem mellett, kilencszer kaptak ki a franciák és hat döntetlen is született a felek találkozóin.
Tétmeccsen legutóbb a 2014-es világbajnokság negyeddöntőjében mérte össze erejét a két válogatott. Akkor az a Mats Hummels szerezte a meccs egyetlen gólját, aki eltiltás miatt nem léphetett pályára az elődöntőben.
Joachim Löw rajta kívül Sami Khedira és Mario Gomez játékára sem számíthatott, mindketten sérüléssel bajlódtak. A németek szövetségi kapitánya róluk is szót ejtett nyilatkozatában:
Schweinsteiger már a többiekkel edzett, bevethető lesz a franciák ellen. A tapasztalata sokat számíthat ezen a mérkőzésen. Mindhárom játékost nagyon nehéz lesz pótolni, de ez nem lesz hatással a játékunkra. Mi vagyunk a legkeményebb ellenfelei a házigazdának az idei tornán, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy bejussunk a döntőbe.
A túloldalon mindenki bevethető volt, Didier Deschamps optimistán nyilatkozott a találkozót megelőzően:
Gólokat kell szereznünk. Manuel Neuer egy fantasztikus kapus, de nem csak az ő eszén kell majd túljárnunk. Nagyszerű védelmük van, ezt az olaszok elleni meccsen is bizonyították. A világ legjobb csapata ellen lépünk pályára, de ha hiszünk magunkban, bármire képesek vagyunk.
A hetedik percben Antoine Griezmann játszott össze Blaise Matuidivel, előbbi lőtt laposan, Manuel Neuer kiszedte a bal alsóba tartó labdát. Hat perccel később Emre Can húzott el a jobb oldalon, majd centerezett. Thomas Müller kapásból lőtte a labdát a kapu mellé.
A 14. percben Can lőtt nagyszerűen a tizenhatoson belülről, Hugo Lloris bravúrral védte a jobb alsóba tartó labdát. A 25. percben Dimitri Payet végzett el szabadrúgást 30 méterről, Neuer simán hárított. Egy perccel később Bastian Schweinsteiger tornáztatta meg a francia kapust.
A 32. percben Joshua Kimmich centerezett a jobb oldalról, de Müller nagy kavarodás után nem tudott kapura lőni. Öt perccel később Paul Pogba végzett el szabadrúgást 28 méterről, Neuer könnyedén fogta a labdát.
Samuel Umtiti ugratta ki Patrice Evrát a bal oldalon, aki Griezmannhoz passzolt, utóbbi az oldalhálóba lőtt közelről. Az első félidő hosszabbításában Schweinsteiger ütött bele kézzel a labdába a tizenhatoson belül, Nicola Rizzoli pedig befújta a tizenegyest. Griezmann higgadt maradt, Neuer balra vetődött, a francia játékos a jobb felsőbe rúgta a labdát. (0-1)
A második félidő elején Olivier Giroud, majd Griezmann lőhetett, de egyikük sem szerzett újabb gólt. A 63. percben Laurent Koscielny fejelhetett tisztán Griezmann szöglete után, de nem találta el a kaput.
Griezmann a 72. percben már a második gólját szerezte. (0-2) Kimmich adta el a labdát a saját tizenhatosán belül, Pogba cselezgetett, majd beadta a labdát. Neuer pont Griezmann elé bokszolt, aki közelről a kapuba lőtt.
Két perccel később az előbb hibázó Kimmich találta telibe a felsőlécet. Julian Draxler a 76. percben végezhetett el szabadrúgást, nem sokat tévedett. Három perccel később a csereként beállt Leroy Sané veszélyeztetett, majd a szöglet után Skodran Mustafi lőtt a kapu fölé.
Benedikt Höwedes fejelt kapu fölé Toni Kroos beadása után a 82. percben. A hosszabbításban Kimmich fejelt közelről, Lloris bravúrral védett.
A házigazdák végül 2-0-ra nyertek, így Franciaország-Portugália mérkőzést rendeznek július 10-én az Európa-bajnokság döntőjében.